2010. július 19., hétfő

Már csak legyintek (07.19.)

Na tessék! Néhány napig máshol számolgatom a templomtornyokat, és Debrecenben rögtön odavész tizenöt fa. Vagy még több. Mint arra ugyanis a polgármester a minapi helyszíni bejárásán rácsodálkozott, vagy legalábbis úgy tett, a Nagytemplom melletti Romkert felújítása sem múlhat el még több (a tervezettnél, hivatalosan kommunikáltnál több) fakivágás nélkül. Bár erre valószínűleg már senki sem csodálkozik rá. Sőt fel se háborodik. Csak legyint. Kit érdekel?

Annak idején, amikor a Nagytemplom előtti hatsávost szüntették meg azért, hogy a mostani csodálatos kőrengeteg megépülhessen, még felháborodtunk a fák ordenáré megnyirbálásán. És kínunkban röhögtünk az igyekezeten, amellyel a város nagyeszű vezetése megpróbálta életben tartani a megkínzott növényeket. Utasításukra valami dézsába ültették bele a szerencsétleneket, feltették egy teherautóra és átgurultak velük a szintén akkortájt épülő Campusba. Hogy majd ott a dézsából kivéve tovább élnek. Hát nem éltek – de legalább megpróbálták.

Azt olvasom a neten, hogy Kósa Lajos minapi helyszíni bejárásán, amikor sajtónyilvánosan kifáradt a Sárga Háztól 200 méternyire lévő Nagytemplomhoz, hogy megtekintse a munkálatokat és pózoljon a zsebtévé operatőreinek a vágóképek készítéséhez, szóval amikor a helyszínen járt, akkor szembesült azzal, hogy a tervezettnél, előre kalkuláltnál több fától kell megszabadítani a parkot. Ott tudta meg (????), hogy néhány elöregedett fát ki kell nyesni, de a polgármester mindenképpen ezek pótlása mellett tette le voksát. Minimum 15-18 fáról van szó, ezek helyére legalább 20 új fát telepíttetne, melyek közül tíznek kifejezetten nagynak kell lennie – olvasom a hírt.

Csak egy szót mondok: nemsemmi!

Ott tudja meg a város első embere, hogy az egyébként se sok lombosból majdnem 20-at el kell pusztítani? Hát kik azok a politikusok, mérnökök, szakemberek, osztályvezetők, ügyintézők, akárkik, akiknek a feladata lenne a pontos kalkuláció? Meg a tájékoztatás? Meg a gondolkodás a vezetők helyett, ha azoknak nem megy? Már annyiszor lerágtuk ezt a fakivágósdi csontot, hogy az ember azt hinné, többször nem fogják eljátszani.

Mint tették két éve nyáron, amikor több mint 200 fa kiirtását kezdték meg bejelentés és bármiféle egyeztetés nélkül. De a szépséges Latinovits-böhöm előtti téren is megsínylették a régi fák a városvezetők fejlesztési hadjáratát. Akkor harminc, egyenként több mint ötvenéves ostorfát pusztítottak ki arra hivatkozva, hogy elöregedtek. De említhetnénk a műhibák csúcsát, a 260 éves matuzsálemet is az egyetemnél, és már remeg a gyomrunk, ha a fürdő gigamega fejlesztésére gondolva eszünkbe jut a tavaly nyári izgalom, amikor a nagyerdei strand mellett csaknem száz tölgyre és fenyőre festettek narancssárga csíkokat.

Vajon azokkal mi lesz?
Csak egy szót szeretnék mondani: (remélem) semmi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése