2010. július 8., csütörtök

Értetlenül állok

Szóval csak azt nem értem, hogy ha szerinte Debrecenben mindenki igennel válaszolna ugyanarra a két kérdésre, akkor hogy mondhat olyat, hogy de nincs elég támogatójuk? Lehet, hogy Kósa Lajos hülyeségeket beszélt?


A hepcia a mai közgyűlésen alakult ki, némi mesterséges színezékkel vegyítve, amikor a Nagyerdő fejlesztésére kitalált, szocialista indíttatású népszavazást tárgyalták a megválasztottak. A mesterséges színt csak azért említem, mert a balhé mű jellege várható volt. Tudhattuk, úgysem fogják megengedni, hogy itt a népet bárki is megkérdezze. Igaz, voltam olyan jóindulatú, hogy korábbi kávékavargatásomkor hozzátettem: a mostani közgyűlés idején még nem lesz kifüggesztve a mindannyiunkat vezérlő, közös nyilatkozat, tehát a nemzeti együttműködést – mint a pártvezér által a párttársaktól is elvárt, ajánlott magatartást – nem kérhetjük számon a képviselőkön.

Na meg amúgy is, a helyi fideszesek még soha nem fogadtak el semmi olyat, amit helyi szocialisták vezettek elő és még értelme is volt. Az rühes vagy agyament, mindegy, ha szoci mondja, akkor le vele! Nincs is ezen semmi meglepő, ez akkor is így volt, amikor KZ kommunikálta a helyi Fideszt, meg akkor is így van – most –, amikor KZ már fentebb osztja az észt.

De akkor miért mondta azt Kósa, hogy bár erre a két kérdésre mindenki igennel felelne, de nincsenek elegen?

És ha pedig Debrecenben mindenki igennel felel arra a kérdésre, hogy a gyógyfürdőt a jelenlegi telekhatáron belül fejlesszék és ne közparkok további elkerítésével, akkor hogy szavazhatták meg a múltkor a képviselők ennek az ellenkezőjét?

Nem értem.

2 megjegyzés:

  1. Ez itten kérem a demokrácija...vagy mi a fene.

    VálaszTörlés
  2. Hofi megmondta:

    És ez a döntés demokratikus, mint minden más is ebben az országban. Nekik demokrati, nektek meg... (kuss - ezt a nézőközönség tette hozzá).

    VálaszTörlés