Azok a rohadt, ellenzéki, radikális, liberális, szélsőséges és balos falevelek! Le velük!!! Vagy ne?
Hisz pont ez volt a baj. Hogy a nagy, kampányceremoniális átadás után képesek voltak lehullni (mint lepel) a fákról a Halköz téren (ami az én fiatalkoromban csak Hal köz volt, de ez most mindegy is). Szóval tegnap, amikor épp a negyedik templomtornynál tartottam, miközben lenyeltem a harmadik korty kávémat, levelet kaptam. A firkász cimbim írta, aki egy újabb gyöngyszemmel ajándékozott meg. Levele ugyanis egy közleményt tartalmazott, amit a polgármesteri hivatal sajtósa fogalmazott és olyanokat írt benne, amin már rég röhögtem ekkorát. Például:
„A (…) megújult Hal köz teret ünnepélyes keretek között adták át 2010. szeptember 23-án. A tér látványossága egy sétány fölé állandó keresztmetszetű, megvilágított vízsugarakból álló íveket lövő, fényjátékkal is szolgáló szökőkút, amely a kellemes időjárási körülmények között megtartott avatás idején nagy sikert aratott a közönség körében.”
Csakhogy a kellemes időjárási körülmények bizony kellemetlenkedni kezdtek…
„Az avatás óta megváltozott időjárási viszonyok kedvezőtlenül hatottak a szökőkút üzemelésére. A téren lévő fákról nagy mennyiségű falevél hullt a szökőkút vízmedencéjébe, ezért az automata felügyeleti rendszer leállította a gépészeti berendezéseket.”
Azok a csúnya szelek és fagyok és esős idők! Mekkora pofátlanság a részükről, hogy képesek voltak a verőfényes kampányidőszakot megváltoztatni, hidegre fordítani, lehullajtani az elsárgult faleveleket a csodálatosan elkészített és még annál is csodálatosabban átadott szökőkútba! Ezek csakis ellenzéki falevelek és idők lehetnek, s mint ilyenek, nem maradhat a dolguk büntetlenül.
Ezt egyébként nemcsak én gondolom így, hanem a polgármesteri hivatal is, aminek a sajtósa ezt írta: „A hiba miatt a személyi felelősség megállapítása folyamatban van. Az üzemeltető ezúton kér elnézést a hiányosságért.”
Nem nézzük el neki! Micsoda dilettantizmusra vall, hogy mind az üzemeltető, mind a kivitelező, mind a kitaláló, a feltaláló, a hivatal és a polgármesteri egész kabinet is csak a napsütésre, a verőfényre tudott gondolni az ősz kellős közepén, s nem számoltak a hideg napokkal! Vagy ha ez nem dilettantizmus, akkor elvakult politikai buzgalom, hogy fideszes kampányátadáson, illetve az azt követő -időszakban csakis jó időjárás lehet. Hát, most csúnyán melléfogtak.
A hiba „egy a medence túlfolyó nyílása elé pótlólag elhelyezendő szűrővel akadályozható meg, aminek felszerelésére intézkedés történt”. S hogy a dugulás még egyszer ne forduljon (legalábbis ezt írja a megyei napilap internetes újságja), a következő hónapban a helyszínen figyelnek majd a szakemberek, igyekezve azonnal elhárítani a hibát.
Szép lesz, az biztos! Kivezényelt Dehusz-emberek, üzemeltetős szakik, osztályvezető hivatalnokok állnak majd naphosszat a Halköz téren a szökőkút mellett azt vizslatva, nem hull-e véletlenül újabb szabotázs falevél a díszszökőkútba.
Gondolom, a feladatuk fontossága vasárnap estétől jelentős mértékben csökken majd.
2010. szeptember 28., kedd
2010. szeptember 26., vasárnap
Hajdú-bihari Narancs
Míg a pincérre vártam, hogy kihozza a kávémat, gondoltam, belekukkantok abba a két pártlapba, ami itt feküdt az asztalomon. Talán nem véletlenül…
Nem szeretem egyébként a pártújságokat, de szerintem szükség van rájuk. Azoknak az embereknek, akik a lappal azonos értékrendet képviselnek, azzal egyként gondolkodnak, ugyanabban hisznek és reménykednek, igenis fontos lehet, hogy időközönként tájékoztatást kapjanak arról, mit végzett a pártjuk.
Ebben a két számban ezt bőven megkapják a debreceni fideszesek. Négy esztendőt mérlegre téve például megírták, mi történt Hajdú-Biharban az elmúlt ciklusban.
Az első belső oldalon máris ott virít a fotón Rácz Róbert és Orbán Viktor, a másodikon Rácz Róbert egyedül, Rácz Róbert egyedül még egyszer, valamint Rácz Róbert, ezúttal Tőkés Lászlóval. A képekhez tartozó cikk a megyei önkormányzat elmúlt négy évéről szól, s mivel azt a fidesz vezeti (RR személyében), érthető e túlzottnak nem mondható fotófelhozatal.
Továbblapozva arról tájékoztatja a hithű pártszimpiket a lap, hogy Hajdú-Bihart kik képviselték 2006-2010 között. A fotón csupa fideszes honatya látható, Pósán, Halász, Arnóth ésatöbbi. A következő oldalon Szólláth Tibor alelnök beszél és pózol a fotósnak, alatta Kocsis Róbert, másik alelnök. Utána ismét felbukkan Rácz Róbert és Szólláth Tibor is, jó érzés járja át a narancsos lelkületű szimpatizánst: sokat tettek megyénkért ezek az emberek! Mivel később még mindig Rácz és Szólláth és Arnóth mutatkozik a lap hasábjain, úgy gondoltam, áttérek a másik számra, az egy héttel később jelent meg.
Ahogy kinyitom az újságot, Tasó László mered a semmibe, mindentlátó tekintettel, fölötte Tímár Zoltán, Mikepércs fideszes polgármestere dolgozik a fotón ezerrel.
Következő oldalon rég nem látott ismerősként tűnik fel ismét Rácz Róbert és Szólláth Tibor, isten éltesse őket sokáig. Jó a sajtójuk, nem panaszkodhatnak!!! Az oldalon egyébként helyet kapott Kósa Lajos is, egy csapat hajdúdorogi fideszjelölt között feszít, büszkén. Kiss Attila, Böszömény első embere és Pajna alpolgármester következik a sorban, majd egy fizetett politikai hirdetés – SZÓLLÁTH TIBORNAK???!!!! Hát ez meg mi a fene? Mióta kell egy pártlapba fizetett politikai hirdetést feladni? Vagy oda is szoktak? Én már nem tudom ezt követni, de valami nagyon nem stimmel itten.
Hol az impresszum? Na, megvan… De hiszen ez nem is pártlap! Vissza az egész!!!! Ez a Hajdú-bihari Hét című hetilap, megjelenik a megye 130 ezer háztartásában, köztük a balosokéban is, gondolom. Kiadja a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), természetesen a hajdú-bihari adófizetők pénzéből, a fideszesek mellett a szocialista, liberális, radikális, kisgazda és a sehova nem tartozó, független gondolkodású emberek adóforintjaiból. Közpénzből.
Vagy én értek félre valamit?
Nem szeretem egyébként a pártújságokat, de szerintem szükség van rájuk. Azoknak az embereknek, akik a lappal azonos értékrendet képviselnek, azzal egyként gondolkodnak, ugyanabban hisznek és reménykednek, igenis fontos lehet, hogy időközönként tájékoztatást kapjanak arról, mit végzett a pártjuk.
Ebben a két számban ezt bőven megkapják a debreceni fideszesek. Négy esztendőt mérlegre téve például megírták, mi történt Hajdú-Biharban az elmúlt ciklusban.
Az első belső oldalon máris ott virít a fotón Rácz Róbert és Orbán Viktor, a másodikon Rácz Róbert egyedül, Rácz Róbert egyedül még egyszer, valamint Rácz Róbert, ezúttal Tőkés Lászlóval. A képekhez tartozó cikk a megyei önkormányzat elmúlt négy évéről szól, s mivel azt a fidesz vezeti (RR személyében), érthető e túlzottnak nem mondható fotófelhozatal.
Továbblapozva arról tájékoztatja a hithű pártszimpiket a lap, hogy Hajdú-Bihart kik képviselték 2006-2010 között. A fotón csupa fideszes honatya látható, Pósán, Halász, Arnóth ésatöbbi. A következő oldalon Szólláth Tibor alelnök beszél és pózol a fotósnak, alatta Kocsis Róbert, másik alelnök. Utána ismét felbukkan Rácz Róbert és Szólláth Tibor is, jó érzés járja át a narancsos lelkületű szimpatizánst: sokat tettek megyénkért ezek az emberek! Mivel később még mindig Rácz és Szólláth és Arnóth mutatkozik a lap hasábjain, úgy gondoltam, áttérek a másik számra, az egy héttel később jelent meg.
Ahogy kinyitom az újságot, Tasó László mered a semmibe, mindentlátó tekintettel, fölötte Tímár Zoltán, Mikepércs fideszes polgármestere dolgozik a fotón ezerrel.
Következő oldalon rég nem látott ismerősként tűnik fel ismét Rácz Róbert és Szólláth Tibor, isten éltesse őket sokáig. Jó a sajtójuk, nem panaszkodhatnak!!! Az oldalon egyébként helyet kapott Kósa Lajos is, egy csapat hajdúdorogi fideszjelölt között feszít, büszkén. Kiss Attila, Böszömény első embere és Pajna alpolgármester következik a sorban, majd egy fizetett politikai hirdetés – SZÓLLÁTH TIBORNAK???!!!! Hát ez meg mi a fene? Mióta kell egy pártlapba fizetett politikai hirdetést feladni? Vagy oda is szoktak? Én már nem tudom ezt követni, de valami nagyon nem stimmel itten.
Hol az impresszum? Na, megvan… De hiszen ez nem is pártlap! Vissza az egész!!!! Ez a Hajdú-bihari Hét című hetilap, megjelenik a megye 130 ezer háztartásában, köztük a balosokéban is, gondolom. Kiadja a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. (a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. tagvállalata), természetesen a hajdú-bihari adófizetők pénzéből, a fideszesek mellett a szocialista, liberális, radikális, kisgazda és a sehova nem tartozó, független gondolkodású emberek adóforintjaiból. Közpénzből.
Vagy én értek félre valamit?
2010. szeptember 23., csütörtök
Fűrész 2
Mit tagadjam, na! Ma eszembe jutott egy sellő, a sellőről a Feleség, őróla pedig Lajos. Hát ez van, na!
Ma adják át ugyanis a megújult Halköz teret. (Ami az én időmben, boldogult úrfi koromban még csak simán Hal köz volt, de ez most mindegy is.) A fontos az az (a fontos a fontos, mondanák a fideszes barátaim), hogy térzenével, csinnadrattával ma este fél hétkor átadják a kiglancolt tér egyik legnagyobb látványosságát: az új szökőkutat is. Sőt nem ám csak hogy átadják, de még a fényjátékát is bekapcsolják. Gyönyörű lesz, már most érzem, meg a pincérem is azt mondta.
Pedig nem tudom, ki tervezte, álmodta meg, de azt kívánom, ne járjon úgy, mint annak idején a Bika előtti főnix-madaras építmény. Tudják melyik, ugye? Amelyikről nemes egyszerűséggel, egy kósás huszárvágással lefűrészelték a sellőt. Mert Valakinek nem teccett.
És mert nem tetszett, forradalmat csináltak – de legalábbis olyat tettek, amit még korábban más nemigen. Az történt, hogy a főtér átépítésekor ennek a kútnak a megtervezésére Pázmándi Antal szobrászművész kapott megbízást. A megrendelő annyit kötött ki, hogy legyen szokatlanul eredeti! „Posztmodern munka készült: allegóriák kollázsa. A tó közepén Debrecen jelképmadara, a főnix. A partján pedig egy fedetlen keblű aranysellő. Ez utóbbit – nem odavalóságra hivatkozva – ismeretlen személy javaslatára (utasítására) eltávolították (kifűrészelték), még az ünnepélyes átadás előtt.”
A keramikus művész három évig dolgozott az új debreceni városközpont szökőkútján. „Egy ilyen munkánál nemcsak gondolkozni kell, nemcsak vázlatokat kell rajzolgatni, hanem komoly, meglehetősen megerőltető fizikai munkát is ki kell fejteni.”
Öt tervvariációt készített el, ugyanis ha elkészült egy tervezet, Kertai megnézte és mindig talált benne valami kifogásolnivalót. De azért végül eljutottak a végleges megoldásig. Kész lett a mű, ám a város vezetői úgy érezték, e nagyszabású munka egyik fontos elemére, a főnixmadár mellett megjelenő sellő alakjára nincs szükség. Míg készült a kút, addig is ki-kivonultak sellőnézőbe a megrendelők, majd úgy döntöttek, hogy oké, felkerülhet a nőalak a kompozícióra.
Néhány nap múlva azonban üzent a polgármester, hogy mégsem kell. És a zsűri megérkezése előtt, amikor a művész nem volt Debrecenben, lefűrészelték a fedetlen keblűt; raklapra tették, és egy szűk lejáraton keresztül levitték a pincébe.
A rossz, baloldali nyelvek persze azt sutyorogták, hogy a polgármester feleségének nem tetszett az alkotás, de ez végül nem nyert bizonyságot. Ami tuti volt viszont, hogy a szerencsétlen nőalakot és a szerencsétlen alkotói lelket egy ronda fűrésszel megbarmolták.
(Jut eszembe: másik esetről is pletykáltak a szocik, amikor a first lady ízlése nem csengett egybe a létrejövő alkotással. Konkrétan itt, alattam, a Kölcsey ülőgarnitúrájának huzatát kifogásolta – állítólag!!!!!!! – az asszony, akinek a román trikolór színeiben pompázó, piros-sárga-kék huzat nem igazán jött be, ezért kékre cseréltette. De ez sem nyert bizonyságot, csak úgy beszélték, szintén kampányidőszakban. Igazából pedig nekem most fogalmam sincs, milyen színű fotelek vannak itt, alattam. De ha megittam a kávémat, és megszámoltam az összes tornyot, amit innen momentán látok, akkor lerepítem magam az üveglifttel a földszintre és szétnézek.)
Na, jó bő lére eresztettem, de kellemes volt kicsit nosztalgiázni. A lényeg a fontos: mától új szökőkútban gyönyörködhetnek a debreceniek. Akkor is, ha tetszik Valakiknek, de akkor is, ha nem.
Legfeljebb, ha kell, csonkítanak rajta egy kicsit…
Ma adják át ugyanis a megújult Halköz teret. (Ami az én időmben, boldogult úrfi koromban még csak simán Hal köz volt, de ez most mindegy is.) A fontos az az (a fontos a fontos, mondanák a fideszes barátaim), hogy térzenével, csinnadrattával ma este fél hétkor átadják a kiglancolt tér egyik legnagyobb látványosságát: az új szökőkutat is. Sőt nem ám csak hogy átadják, de még a fényjátékát is bekapcsolják. Gyönyörű lesz, már most érzem, meg a pincérem is azt mondta.
Pedig nem tudom, ki tervezte, álmodta meg, de azt kívánom, ne járjon úgy, mint annak idején a Bika előtti főnix-madaras építmény. Tudják melyik, ugye? Amelyikről nemes egyszerűséggel, egy kósás huszárvágással lefűrészelték a sellőt. Mert Valakinek nem teccett.
És mert nem tetszett, forradalmat csináltak – de legalábbis olyat tettek, amit még korábban más nemigen. Az történt, hogy a főtér átépítésekor ennek a kútnak a megtervezésére Pázmándi Antal szobrászművész kapott megbízást. A megrendelő annyit kötött ki, hogy legyen szokatlanul eredeti! „Posztmodern munka készült: allegóriák kollázsa. A tó közepén Debrecen jelképmadara, a főnix. A partján pedig egy fedetlen keblű aranysellő. Ez utóbbit – nem odavalóságra hivatkozva – ismeretlen személy javaslatára (utasítására) eltávolították (kifűrészelték), még az ünnepélyes átadás előtt.”
A keramikus művész három évig dolgozott az új debreceni városközpont szökőkútján. „Egy ilyen munkánál nemcsak gondolkozni kell, nemcsak vázlatokat kell rajzolgatni, hanem komoly, meglehetősen megerőltető fizikai munkát is ki kell fejteni.”
Öt tervvariációt készített el, ugyanis ha elkészült egy tervezet, Kertai megnézte és mindig talált benne valami kifogásolnivalót. De azért végül eljutottak a végleges megoldásig. Kész lett a mű, ám a város vezetői úgy érezték, e nagyszabású munka egyik fontos elemére, a főnixmadár mellett megjelenő sellő alakjára nincs szükség. Míg készült a kút, addig is ki-kivonultak sellőnézőbe a megrendelők, majd úgy döntöttek, hogy oké, felkerülhet a nőalak a kompozícióra.
Néhány nap múlva azonban üzent a polgármester, hogy mégsem kell. És a zsűri megérkezése előtt, amikor a művész nem volt Debrecenben, lefűrészelték a fedetlen keblűt; raklapra tették, és egy szűk lejáraton keresztül levitték a pincébe.
A rossz, baloldali nyelvek persze azt sutyorogták, hogy a polgármester feleségének nem tetszett az alkotás, de ez végül nem nyert bizonyságot. Ami tuti volt viszont, hogy a szerencsétlen nőalakot és a szerencsétlen alkotói lelket egy ronda fűrésszel megbarmolták.
(Jut eszembe: másik esetről is pletykáltak a szocik, amikor a first lady ízlése nem csengett egybe a létrejövő alkotással. Konkrétan itt, alattam, a Kölcsey ülőgarnitúrájának huzatát kifogásolta – állítólag!!!!!!! – az asszony, akinek a román trikolór színeiben pompázó, piros-sárga-kék huzat nem igazán jött be, ezért kékre cseréltette. De ez sem nyert bizonyságot, csak úgy beszélték, szintén kampányidőszakban. Igazából pedig nekem most fogalmam sincs, milyen színű fotelek vannak itt, alattam. De ha megittam a kávémat, és megszámoltam az összes tornyot, amit innen momentán látok, akkor lerepítem magam az üveglifttel a földszintre és szétnézek.)
Na, jó bő lére eresztettem, de kellemes volt kicsit nosztalgiázni. A lényeg a fontos: mától új szökőkútban gyönyörködhetnek a debreceniek. Akkor is, ha tetszik Valakiknek, de akkor is, ha nem.
Legfeljebb, ha kell, csonkítanak rajta egy kicsit…
2010. szeptember 21., kedd
Reggeli a kávézóban
„Abban úgy van jelen valami nagyon mély transzcendens és szakrális jelleg, hogy kevés a direkt utalás.” Ezt a magasröptű hülyeséget nem én mondtam, hanem Gulyás Gábor, még valamikor, régebben. (Szokott ő máskor is hetet-havat mondani, de ez most mindegy.) A lényeg ezúttal a meglepetéééés, amit kitaláltam neki – többek között ezért a mondatáért.
Ide, le, a testvérkávézóba ugyanis bulit terveznek, az előbb súgta a fülembe a pincérem. Mivel szülinapi vigasság lesz, készülök egy kis ajándékkal GG-nek – hátha meghív kivételesen engem is.
Megérdemli, mert állítólag ő is villásreggelit készít a sajtónak, illetve sajtóreggelire vár – villával. Az egyik firkász cimborám kapott levelet, amiben ezt írja GG sajtósa: „Éppen négy évvel ezelőtt nyílt meg Debrecenben a MODEM. Az elmúlt időszak eredményeiről és tapasztalatairól … sajtóreggeli keretében tart beszámolót és számvetést Gulyás Gábor igazgató.”
És ez az én ajándékom is: számvetés az elmúlt négy évről. Persze csak röviden, amennyi egy szösszentésbe, három templom tornyának megszámolásába és egy fél kávé kortyolgatásába belefér…
A kezdetek: a Modem, amikor még úgy volt, hogy irodaház lesz. Merthogy eredetileg annak tervezték. Bizony, azért vannak benne azok a sok kis négyszögletes szobák, zárt dobozok hatását keltő terek, a nagy szürke hatalmasság kétezer négyzetméteren – semmi múzeum- vagy galériajelleg, semmi művészi áhítat. Irodaháznak indult, nevében pedig DEMO-nak. A falakba is először a demót nyomatták bele, s csak miután rájöttek, hogy az irodaházak kihasználtsága városszerte gyengélkedik, és nincs szükség még egy újabbra a belváros közepén, akkor keresztelték át Modemre, funkcionálták galériává, s akkor került a falra az utóbbi nevezet is.
A folytatás: többféle módon megtestesült itt már a messianizmus, például Kósa Lajos mellszobra vagy Leonardo üveggyapot lója segedelmével. Utóbbi elég markáns volt, gigantikus, élethű hasonmás, jó az a vidéki taplónak-alapon. A feketében játszó, polgármesteri mellszobor sem sült el valami jól, s nem azért, mert nem Lajos megrendelésére készült, hanem mert előnytelenül ábrázolta a pmestert. (Illetve pont úgy, ahogy kinéz. Ő ilyen, hát istenem.) De rendezett itt ez a mackós szőrmók (GG) igazi messiásos kiállítást is, sok vérrel, szenvedéssel – igazi kínszenvedés volt.
Kósán magán kívül egyébként Sztálin is kapott szobrot, szintén nem saját megrendelésre, és Gulyás direktor mellett Farkas Berci is vezetett tárlatot. Akadtak továbbá olyan kedvesen röhejes megmozdulások, mint amikor a taxisok éjszaka ingyen mehettek be már nem is tudom melyik kiállításra. Szóval van mire emlékezni, GG majd biztos kiemeli a legeslegjobbakat.
Ami a fránya lóvét illeti, hááááááááááát…A Modem 2007-et 53 millió forint veszteséggel zárta, a következő év végére a hiány már „csak” 38 millióra apadt. Aztán hogy, hogy nem valahonnan 42 millió lejárt számlakövetelése kerekedett, aminek a törlesztésére az önkormányzat nem adott többlettámogatást, maradt tehát a hitelfelvétel. Nem túl fényes anyagi karrier (mármint intézményileg tekintve). De a Modem él és virul, nála már csak Gulyás Gábor érzi magát rózsásabban.
A szerdai villásreggeli nyilván gesztusértékű: gesztusfestmények közé, kis magyar pornográfiás fílinggel körítve, villára szúrt falatkákkal várja a sajtósokat az általa vezetett szentélybe.
Ami eredetileg irodaháznak készült.
Ide, le, a testvérkávézóba ugyanis bulit terveznek, az előbb súgta a fülembe a pincérem. Mivel szülinapi vigasság lesz, készülök egy kis ajándékkal GG-nek – hátha meghív kivételesen engem is.
Megérdemli, mert állítólag ő is villásreggelit készít a sajtónak, illetve sajtóreggelire vár – villával. Az egyik firkász cimborám kapott levelet, amiben ezt írja GG sajtósa: „Éppen négy évvel ezelőtt nyílt meg Debrecenben a MODEM. Az elmúlt időszak eredményeiről és tapasztalatairól … sajtóreggeli keretében tart beszámolót és számvetést Gulyás Gábor igazgató.”
És ez az én ajándékom is: számvetés az elmúlt négy évről. Persze csak röviden, amennyi egy szösszentésbe, három templom tornyának megszámolásába és egy fél kávé kortyolgatásába belefér…
A kezdetek: a Modem, amikor még úgy volt, hogy irodaház lesz. Merthogy eredetileg annak tervezték. Bizony, azért vannak benne azok a sok kis négyszögletes szobák, zárt dobozok hatását keltő terek, a nagy szürke hatalmasság kétezer négyzetméteren – semmi múzeum- vagy galériajelleg, semmi művészi áhítat. Irodaháznak indult, nevében pedig DEMO-nak. A falakba is először a demót nyomatták bele, s csak miután rájöttek, hogy az irodaházak kihasználtsága városszerte gyengélkedik, és nincs szükség még egy újabbra a belváros közepén, akkor keresztelték át Modemre, funkcionálták galériává, s akkor került a falra az utóbbi nevezet is.
A folytatás: többféle módon megtestesült itt már a messianizmus, például Kósa Lajos mellszobra vagy Leonardo üveggyapot lója segedelmével. Utóbbi elég markáns volt, gigantikus, élethű hasonmás, jó az a vidéki taplónak-alapon. A feketében játszó, polgármesteri mellszobor sem sült el valami jól, s nem azért, mert nem Lajos megrendelésére készült, hanem mert előnytelenül ábrázolta a pmestert. (Illetve pont úgy, ahogy kinéz. Ő ilyen, hát istenem.) De rendezett itt ez a mackós szőrmók (GG) igazi messiásos kiállítást is, sok vérrel, szenvedéssel – igazi kínszenvedés volt.
Kósán magán kívül egyébként Sztálin is kapott szobrot, szintén nem saját megrendelésre, és Gulyás direktor mellett Farkas Berci is vezetett tárlatot. Akadtak továbbá olyan kedvesen röhejes megmozdulások, mint amikor a taxisok éjszaka ingyen mehettek be már nem is tudom melyik kiállításra. Szóval van mire emlékezni, GG majd biztos kiemeli a legeslegjobbakat.
Ami a fránya lóvét illeti, hááááááááááát…A Modem 2007-et 53 millió forint veszteséggel zárta, a következő év végére a hiány már „csak” 38 millióra apadt. Aztán hogy, hogy nem valahonnan 42 millió lejárt számlakövetelése kerekedett, aminek a törlesztésére az önkormányzat nem adott többlettámogatást, maradt tehát a hitelfelvétel. Nem túl fényes anyagi karrier (mármint intézményileg tekintve). De a Modem él és virul, nála már csak Gulyás Gábor érzi magát rózsásabban.
A szerdai villásreggeli nyilván gesztusértékű: gesztusfestmények közé, kis magyar pornográfiás fílinggel körítve, villára szúrt falatkákkal várja a sajtósokat az általa vezetett szentélybe.
Ami eredetileg irodaháznak készült.
2010. szeptember 18., szombat
25 éves és profi
Kósa Lajos ma megint hülyeségeket beszélt. És ezt most nem a szocialisták mondják , hanem én.
A legszebb, ami ma elhagyta a száját ez volt: A hatóságok felmérései is azt támasztják alá, hogy kiegyensúlyozott a DTV. Hát milyen lenne? A súlyozásra törekedvén például mindig megszólaltat minden oldalt: jobbra ül a polgármester, balra a szemüveges-jófiús frakcióvezető , középen meg ott a riporter. És mindenki elmondhatja, hogy a nap az narancssárga, akármerre süt is és akárki is áll az útjába.
De milyen kapkodva írok most! Csak úgy, minden előzmény és templomtoronyszámolgatás nélkül belevágtam a mai nagy esemény csesztetésébe. Abba, hogy itt, mellettem-alattam tartották ma a debreceni tévé 25 éves születésnapi zsúrját – nélkülem. Pedig azt reméltem, hogy engem, mint a Kölcsey Tetőterasz Kávézó egyetlen törzsvendégét, sőt, megkockáztatom: az egyetlen vendégét, meghívnak egy kis nasira. Na mindegy, biztos olvasták a legutóbbi szösszentésemet és megsértődtek.
A fontos az az, hogy a sütis-kólás eseményen a szocialisták, baloldali érzületű emberek, radikálisan gondolkodók és kisebbségek – szóval a megjelentek – egy „független műhelyt” ünnepeltek. Legalábbis Kósa Lajos ezt mondta. A polgármester úgy látja (valami szupijó szemüvege lehet), hogy az ott folyó munkát a szakma, a „helyi televíziós társadalom” is elismeri.
Paffffffffff!
Nem, kedves barátaim, nem az állam esett le, csak a kiskanalam, amivel a kávét kavargatom, miközben számolom a tornyokat.
Szóval a helyi televíziós társadalom... Khmmm. Igen, aha, ja... Hogy mire gondolt polgármester úr? Nyilvánvaló. Tele vagyunk Opra Vinfrikkel, Gordon Remszikkel, viszont elkerülnek minket a naiv kazahsztáni tévériporterek. Mi más is lehetne itt, kérem, mint helyi tévés TÁRSADALOM?!!
Kósa úr szerint egyébként a független műhelymunkát az is bizonyítja, hogy a „szakmát (???) a Debrecen Televízióban elsajátító riporterek, műszaki dolgozók a legkülönbözőbb országos televíziókban folytatták karrierjüket”. Tényleg nagy karrier lehet Szellő István feje felett bekapcsolni a lámpát vagy Trutykó után cipelni a mikrofonállványt. Na jó, elismerem, van 1-2 szerencsés, aki, miután elsajátította a Debrecen Televízióban a szakmát, inkább Pestre ment elfelejteni azt. Mert például míg a Napszemlében halálbűngyenge volt az a magas, vékony gyerek, addig a keri csatorna magazinját egész jól vezette. Na de nagyon elkanyarodtam már a Nagytemplom két szép tornyától…
Szóval a détévé egy faszányos valami, pláne, hogy még gazdálkodásilag is menő. (Ennek reprezentálására talán ez is magyarázatot ad.) Kósa Lajos ugyanis azt is kiemelte, hogy a(z önkormányzati) cég a piacról több bevételre tesz szert, mint amekkora támogatást kap a fenntartótól.
Gratulálunk hozzá, ezt elérni ezzel a színvonallal tényleg igazi kihívást jelenthet.
Főleg a helyi tévénézőtársadalom számára.
A legszebb, ami ma elhagyta a száját ez volt: A hatóságok felmérései is azt támasztják alá, hogy kiegyensúlyozott a DTV. Hát milyen lenne? A súlyozásra törekedvén például mindig megszólaltat minden oldalt: jobbra ül a polgármester, balra a szemüveges-jófiús frakcióvezető , középen meg ott a riporter. És mindenki elmondhatja, hogy a nap az narancssárga, akármerre süt is és akárki is áll az útjába.
De milyen kapkodva írok most! Csak úgy, minden előzmény és templomtoronyszámolgatás nélkül belevágtam a mai nagy esemény csesztetésébe. Abba, hogy itt, mellettem-alattam tartották ma a debreceni tévé 25 éves születésnapi zsúrját – nélkülem. Pedig azt reméltem, hogy engem, mint a Kölcsey Tetőterasz Kávézó egyetlen törzsvendégét, sőt, megkockáztatom: az egyetlen vendégét, meghívnak egy kis nasira. Na mindegy, biztos olvasták a legutóbbi szösszentésemet és megsértődtek.
A fontos az az, hogy a sütis-kólás eseményen a szocialisták, baloldali érzületű emberek, radikálisan gondolkodók és kisebbségek – szóval a megjelentek – egy „független műhelyt” ünnepeltek. Legalábbis Kósa Lajos ezt mondta. A polgármester úgy látja (valami szupijó szemüvege lehet), hogy az ott folyó munkát a szakma, a „helyi televíziós társadalom” is elismeri.
Paffffffffff!
Nem, kedves barátaim, nem az állam esett le, csak a kiskanalam, amivel a kávét kavargatom, miközben számolom a tornyokat.
Szóval a helyi televíziós társadalom... Khmmm. Igen, aha, ja... Hogy mire gondolt polgármester úr? Nyilvánvaló. Tele vagyunk Opra Vinfrikkel, Gordon Remszikkel, viszont elkerülnek minket a naiv kazahsztáni tévériporterek. Mi más is lehetne itt, kérem, mint helyi tévés TÁRSADALOM?!!
Kósa úr szerint egyébként a független műhelymunkát az is bizonyítja, hogy a „szakmát (???) a Debrecen Televízióban elsajátító riporterek, műszaki dolgozók a legkülönbözőbb országos televíziókban folytatták karrierjüket”. Tényleg nagy karrier lehet Szellő István feje felett bekapcsolni a lámpát vagy Trutykó után cipelni a mikrofonállványt. Na jó, elismerem, van 1-2 szerencsés, aki, miután elsajátította a Debrecen Televízióban a szakmát, inkább Pestre ment elfelejteni azt. Mert például míg a Napszemlében halálbűngyenge volt az a magas, vékony gyerek, addig a keri csatorna magazinját egész jól vezette. Na de nagyon elkanyarodtam már a Nagytemplom két szép tornyától…
Szóval a détévé egy faszányos valami, pláne, hogy még gazdálkodásilag is menő. (Ennek reprezentálására talán ez is magyarázatot ad.) Kósa Lajos ugyanis azt is kiemelte, hogy a(z önkormányzati) cég a piacról több bevételre tesz szert, mint amekkora támogatást kap a fenntartótól.
Gratulálunk hozzá, ezt elérni ezzel a színvonallal tényleg igazi kihívást jelenthet.
Főleg a helyi tévénézőtársadalom számára.
2010. szeptember 10., péntek
A napsárga és a narancsos
Azt mondják, itt alattam-mellettem, a Kölcsey Központ Báltermében nemsokára két puccos rendezvény is lesz. Az egyik fideszes, a másik napsárga. És kicsit talán rokoníthatók egymással.
Vagy nem. Elképzelhető ugyanis, hogy semmi közös vonás, ugyanazon vendégek, hasonló értékek mentén húzódó ideológia nem üti fel a fejét a két bulin. Majd meglátjuk.
Egyébként az egyik csak akkor lesz a Bálteremben, ha eső lesz. Ha nem lesz, a buli sem (bent) lesz, hanem kint. A Dezső téren, alattam. Nekem végül is mindegy, mert én mindenképpen itt leszek, a teraszon fent, és miközben kortyolgatom a kávém s számolom a tornyokat, hallgatózom, fülelek is majd ezerrel.
Az egyik esemény egy családi nap, a fidesz szervezi le, a térre. A kampánynyitó kampánybeszédet természetesen Kampány-Kósa Lajos mondja, ameddig csak lesz benne kampányszusz. Eljön majd Szandi testvére, Pintácsi Nemtudomkicsoda is, aztán pedig Jantyik Zsolt megy majd a hegyen, Pálffy Ájtatos István keresztény lelkületű, négy évre, saját kérésére felfüggesztett újságíróval karöltve.
Bár utóbbi igazából nem tom, miért jön el erre, amikor egy hét múlva megint el fog jönni hozzánk. Legalábbis nekem azt súgták a bennfentes barátaim, hogy ő is meghívást kapott a Debrecenből elszármazott újságírók találkozójára. Pontosabban rajta van a listán, aztán vagy eljön, vagy nem – de ez most mindegy is.
A lényeg az, hogy mint megtudtam, az általam annyira szeretett, magas színvonalú, elfogulatlan, pártatlan, pártokon felül álló, azokon átívelő, igazi tehetséggondozó intézményként működő városi tévé már 25 éves lesz. Igazából ezt nem most tudtam meg, hiszen eszembe jutott, hogy annak idején, úgy kábé 1988-ban a városi tanács többször is tanácskozott a helyi tévé sorsáról. Hogy mi legyen vele, hiszen több lakótelepen lehetett ugyan fogni, de a továbbfejlesztésre már akkor se volt pénz.
A lakosság azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a város egész területén igényt tart a helyi televízióra. Mivel akkoriban (hogy, hogy nem) még nem Kósa Lajos és a narancs-frakció vezette a megyeszékhelyet, a városatyák annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a „helyi tévé a várospolitika formálásának is hatékony eszköze”.
(Ez nem is tudom, hogyan jutott most eszembe, talán úgy, hogy itt ültömben hirtelen megláttam, amit eddig soha: az Attila téri templom tornya integet felém, mintha azt mondaná a kávémhoz, egészségemre!)
Na szóval az akkori képviselőelvtársak végül kimondták a döntést, hogy Debrecen egész területét be kell kapcsolni a városi televíziózásba. És ha 25 éves a helyi tévé, akkor – ha jól számolom – még ennél is korábban, 1985-ben indult útjára az egész sikerpropaganda, igaz, jelentős mértékű gellert kapott a küldetése az eltelt időben. Vagy van olyan, aki úgy érzi: a dtv ma a várospolitika formálásának hatékony eszköze?
A negyedszázados múltra visszatekintő és legalább ilyen hosszú jövő előtt álló, a vagyonkezelő honlapján magát „meghatározó jelentőségű helyi elektronikus média”ként aposztrofáló détévé tehát szintén a Bálteremben fog bulizni.
Ha lesz eső, ha nem: a szócsövesek ünneplése időjárástól független.
Csak a politikai hovahajlás a fontos. De az nagyon.
Vagy nem. Elképzelhető ugyanis, hogy semmi közös vonás, ugyanazon vendégek, hasonló értékek mentén húzódó ideológia nem üti fel a fejét a két bulin. Majd meglátjuk.
Egyébként az egyik csak akkor lesz a Bálteremben, ha eső lesz. Ha nem lesz, a buli sem (bent) lesz, hanem kint. A Dezső téren, alattam. Nekem végül is mindegy, mert én mindenképpen itt leszek, a teraszon fent, és miközben kortyolgatom a kávém s számolom a tornyokat, hallgatózom, fülelek is majd ezerrel.
Az egyik esemény egy családi nap, a fidesz szervezi le, a térre. A kampánynyitó kampánybeszédet természetesen Kampány-Kósa Lajos mondja, ameddig csak lesz benne kampányszusz. Eljön majd Szandi testvére, Pintácsi Nemtudomkicsoda is, aztán pedig Jantyik Zsolt megy majd a hegyen, Pálffy Ájtatos István keresztény lelkületű, négy évre, saját kérésére felfüggesztett újságíróval karöltve.
Bár utóbbi igazából nem tom, miért jön el erre, amikor egy hét múlva megint el fog jönni hozzánk. Legalábbis nekem azt súgták a bennfentes barátaim, hogy ő is meghívást kapott a Debrecenből elszármazott újságírók találkozójára. Pontosabban rajta van a listán, aztán vagy eljön, vagy nem – de ez most mindegy is.
A lényeg az, hogy mint megtudtam, az általam annyira szeretett, magas színvonalú, elfogulatlan, pártatlan, pártokon felül álló, azokon átívelő, igazi tehetséggondozó intézményként működő városi tévé már 25 éves lesz. Igazából ezt nem most tudtam meg, hiszen eszembe jutott, hogy annak idején, úgy kábé 1988-ban a városi tanács többször is tanácskozott a helyi tévé sorsáról. Hogy mi legyen vele, hiszen több lakótelepen lehetett ugyan fogni, de a továbbfejlesztésre már akkor se volt pénz.
A lakosság azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a város egész területén igényt tart a helyi televízióra. Mivel akkoriban (hogy, hogy nem) még nem Kósa Lajos és a narancs-frakció vezette a megyeszékhelyet, a városatyák annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a „helyi tévé a várospolitika formálásának is hatékony eszköze”.
(Ez nem is tudom, hogyan jutott most eszembe, talán úgy, hogy itt ültömben hirtelen megláttam, amit eddig soha: az Attila téri templom tornya integet felém, mintha azt mondaná a kávémhoz, egészségemre!)
Na szóval az akkori képviselőelvtársak végül kimondták a döntést, hogy Debrecen egész területét be kell kapcsolni a városi televíziózásba. És ha 25 éves a helyi tévé, akkor – ha jól számolom – még ennél is korábban, 1985-ben indult útjára az egész sikerpropaganda, igaz, jelentős mértékű gellert kapott a küldetése az eltelt időben. Vagy van olyan, aki úgy érzi: a dtv ma a várospolitika formálásának hatékony eszköze?
A negyedszázados múltra visszatekintő és legalább ilyen hosszú jövő előtt álló, a vagyonkezelő honlapján magát „meghatározó jelentőségű helyi elektronikus média”ként aposztrofáló détévé tehát szintén a Bálteremben fog bulizni.
Ha lesz eső, ha nem: a szócsövesek ünneplése időjárástól független.
Csak a politikai hovahajlás a fontos. De az nagyon.
2010. szeptember 7., kedd
Halottsiratás
Nem tehetek róla, de Hende Csabáról Gyurcsány Ferenc, Gyurcsány Ferencről pedig Kósa Lajos jutott az eszembe. Brutális egy gondolkodásom van.
A ma reggeli híradóban láttam ugyanis az egyik tudósításban, hogy Hende Csaba könnyező szemmel ül a megsérült katona halálát bejelentő sajtótájékoztatón, tán még a szája is remegett. Szabályosan csillogtak a szemében a szomorúság könnyei, amit azért utálok, mert egy miniszternek (még ha honvédelmi, akkor se) nem feladata az idegenben elesett katonák megsiratása. Nevetséges és álszent lesz egy ilyen, krokodilkönnytől bepárásodott szempár láttán az egész tájékoztató.
Épp ezért jutott eszembe – számtalan, szebbnél szebb gondolat helyett – Gyurcsány Ferenc és az ő hasonlóan ripacs álrészvét-nyilvánítása. Neki akkor csuklott el a hangja, amikor az augusztus 20-ai vihar áldozatairól beszélt. Ha jól emlékszem, doorstep sajtájt tartott (de ha nem, az is mindegy), vagyis rögtönzöttet, akik ott voltak, jó sokan, elkaphatták egy pár mondat erejéig – jól mutatott (szerinte) a sírósra vett szereplés. Senki nem mondta meg neki, hogy a produkciója inkább visszatetszést kelt, mint szimpátiát, s a bánat helyett a röhej árad a gesztusaiból.
Azaz miket beszélek? Hát dehogynem mondta meg neki valaki! Kósa Lajos igenis szóvá tette, mennyire hiteltelen és gyomorforgató ez a fajta álömlengő műrészvét, pláne, hogy ugye a felelősségvállalással, illetve a konkrét felelősök megtalálásával is súlyos gondok voltak akkoriban. Hogy Lajost idézzük, jól megbüntették a kettes portást, a vezérek meg minden további nélkül maradtak, ahol addig is voltak. Szóval abban a helyzetben pityeregni ismeretlen emberek elhunytán, enyhén szólva is szánalmas volt.
Kósa tehát megmondta. Igaz, valami sajátos értelmezés miatt, pontosabban a régi ismeretségre hivatkozva az ő hangja is el-elcsuklott, amikor Balla Irmáról emlékezett meg a szörnyű eset utáni első közgyűlésen, és a fiatalon meghalt EP-képviselő temetésén is elsírta magát. Pedig ezekben az esetekben sem tartozik a nagy nyilvánosságra az, hogy ő (vagy bárki vezető politikus) magánemberként hogyan érez a történtekkel kapcsolatban.
Aki politikus, legyen egy kicsit diplomata is. A könnyeit és a haragját nyelje le, ha pedig muszáj kiadnia magából a cuccot, bőgje ki magát a felesége vállán.
Gyanítom amúgy, hogy tízből kilencnek otthon már eszébe sem jutnak a szerencsétlen halottak.
A ma reggeli híradóban láttam ugyanis az egyik tudósításban, hogy Hende Csaba könnyező szemmel ül a megsérült katona halálát bejelentő sajtótájékoztatón, tán még a szája is remegett. Szabályosan csillogtak a szemében a szomorúság könnyei, amit azért utálok, mert egy miniszternek (még ha honvédelmi, akkor se) nem feladata az idegenben elesett katonák megsiratása. Nevetséges és álszent lesz egy ilyen, krokodilkönnytől bepárásodott szempár láttán az egész tájékoztató.
Épp ezért jutott eszembe – számtalan, szebbnél szebb gondolat helyett – Gyurcsány Ferenc és az ő hasonlóan ripacs álrészvét-nyilvánítása. Neki akkor csuklott el a hangja, amikor az augusztus 20-ai vihar áldozatairól beszélt. Ha jól emlékszem, doorstep sajtájt tartott (de ha nem, az is mindegy), vagyis rögtönzöttet, akik ott voltak, jó sokan, elkaphatták egy pár mondat erejéig – jól mutatott (szerinte) a sírósra vett szereplés. Senki nem mondta meg neki, hogy a produkciója inkább visszatetszést kelt, mint szimpátiát, s a bánat helyett a röhej árad a gesztusaiból.
Azaz miket beszélek? Hát dehogynem mondta meg neki valaki! Kósa Lajos igenis szóvá tette, mennyire hiteltelen és gyomorforgató ez a fajta álömlengő műrészvét, pláne, hogy ugye a felelősségvállalással, illetve a konkrét felelősök megtalálásával is súlyos gondok voltak akkoriban. Hogy Lajost idézzük, jól megbüntették a kettes portást, a vezérek meg minden további nélkül maradtak, ahol addig is voltak. Szóval abban a helyzetben pityeregni ismeretlen emberek elhunytán, enyhén szólva is szánalmas volt.
Kósa tehát megmondta. Igaz, valami sajátos értelmezés miatt, pontosabban a régi ismeretségre hivatkozva az ő hangja is el-elcsuklott, amikor Balla Irmáról emlékezett meg a szörnyű eset utáni első közgyűlésen, és a fiatalon meghalt EP-képviselő temetésén is elsírta magát. Pedig ezekben az esetekben sem tartozik a nagy nyilvánosságra az, hogy ő (vagy bárki vezető politikus) magánemberként hogyan érez a történtekkel kapcsolatban.
Aki politikus, legyen egy kicsit diplomata is. A könnyeit és a haragját nyelje le, ha pedig muszáj kiadnia magából a cuccot, bőgje ki magát a felesége vállán.
Gyanítom amúgy, hogy tízből kilencnek otthon már eszébe sem jutnak a szerencsétlen halottak.
2010. szeptember 2., csütörtök
A polgármester elfoglalt
Kósa Lajos ugráltat. Na nem engem, mert én ide vagyok szögezve a kényelmes székemhez a csupazöld környezetemben, és fel se állok addig, míg azt a hat templomtornyot meg nem számolom, amit innen látok.
Hanem az újságírókat és a munkatársait ugráltatja. Történt ugyanis, hogy az egyik sajtós cimborámat meginvitáltam ide, a tetőterasz fenséges zöldjébe, inna meg velem egy kávét, kortyolgatva. Mondta jó, pénteken hamar végez. Meg is beszéltük a déli 12 órát, mert úgy gondolta szegény haver, hogy addig, ha Kósa egy csomót késik is, mindenképpen befejeződik az általa tartott, 10-re hirdetett sajtótájékoztató. Mint mindenki, aki ismeri Kósa Lajost, és tudja, mennyit beszél (főleg ha olyan hálás témáról van szó, mint a talicskányi kopogtató összegyűjtése), így én se csodálkoztam, hogy két órát hagy rá a cimbi a sajtájra.
Ám tegnap leszállt az asztalomra egy postagalamb itt, a tetőn, és levelet hozott (lájf. basahalomosan). Azt írta benne a haver, hogy módosította a Fidesz sajtótitkára az időpontot, s a pénteki kopogtató-ömlengés kezdete 10 óráról 11-re változott. Tehát a kávékortyolgatás is csússzon egy órát!
Nem probléma, üzentem vissza a galambbal, majd én addig számolgatom itt a tornyokat, úgysincs jobb (se bal) dolgom.
A mai légipostával azonban újabb üzenet érkezett. A haver ezúttal azt írta: Kósa Lajos sajtósa (vagy a Fideszé, de ez most mindegy is) szíves elnézésemet kérte az időpontváltozások tekintetében, „melyet Kósa Lajos polgármester úr elfoglaltsága, és a különböző felkérései módosít. A végleges időpont 2010. szeptember 3. 09 : 00.” Eltekintve a nyelvtani egyeztetés hiányától, teljesen érthető.
A főember már rég összetalicskázta az ajánlóit, minek várna tovább, hogy kihirdesse, amit úgyis mindenki tud – hogy ő lesz a Fidesz polgármesterjelöltje Debrecenben.
Nagy dolog! A sajtájt akár összehívni is felesleges, annyira nincs már ennek hírértéke itt, e templomtornyoktól ölelt kis város langyoska médiavilágában.
Vagy van még, aki csodálkozik?
Hanem az újságírókat és a munkatársait ugráltatja. Történt ugyanis, hogy az egyik sajtós cimborámat meginvitáltam ide, a tetőterasz fenséges zöldjébe, inna meg velem egy kávét, kortyolgatva. Mondta jó, pénteken hamar végez. Meg is beszéltük a déli 12 órát, mert úgy gondolta szegény haver, hogy addig, ha Kósa egy csomót késik is, mindenképpen befejeződik az általa tartott, 10-re hirdetett sajtótájékoztató. Mint mindenki, aki ismeri Kósa Lajost, és tudja, mennyit beszél (főleg ha olyan hálás témáról van szó, mint a talicskányi kopogtató összegyűjtése), így én se csodálkoztam, hogy két órát hagy rá a cimbi a sajtájra.
Ám tegnap leszállt az asztalomra egy postagalamb itt, a tetőn, és levelet hozott (lájf. basahalomosan). Azt írta benne a haver, hogy módosította a Fidesz sajtótitkára az időpontot, s a pénteki kopogtató-ömlengés kezdete 10 óráról 11-re változott. Tehát a kávékortyolgatás is csússzon egy órát!
Nem probléma, üzentem vissza a galambbal, majd én addig számolgatom itt a tornyokat, úgysincs jobb (se bal) dolgom.
A mai légipostával azonban újabb üzenet érkezett. A haver ezúttal azt írta: Kósa Lajos sajtósa (vagy a Fideszé, de ez most mindegy is) szíves elnézésemet kérte az időpontváltozások tekintetében, „melyet Kósa Lajos polgármester úr elfoglaltsága, és a különböző felkérései módosít. A végleges időpont 2010. szeptember 3. 09 : 00.” Eltekintve a nyelvtani egyeztetés hiányától, teljesen érthető.
A főember már rég összetalicskázta az ajánlóit, minek várna tovább, hogy kihirdesse, amit úgyis mindenki tud – hogy ő lesz a Fidesz polgármesterjelöltje Debrecenben.
Nagy dolog! A sajtájt akár összehívni is felesleges, annyira nincs már ennek hírértéke itt, e templomtornyoktól ölelt kis város langyoska médiavilágában.
Vagy van még, aki csodálkozik?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)