Halottsiratás

Nem tehetek róla, de Hende Csabáról Gyurcsány Ferenc, Gyurcsány Ferencről pedig Kósa Lajos jutott az eszembe. Brutális egy gondolkodásom van.

A ma reggeli híradóban láttam ugyanis az egyik tudósításban, hogy Hende Csaba könnyező szemmel ül a megsérült katona halálát bejelentő sajtótájékoztatón, tán még a szája is remegett. Szabályosan csillogtak a szemében a szomorúság könnyei, amit azért utálok, mert egy miniszternek (még ha honvédelmi, akkor se) nem feladata az idegenben elesett katonák megsiratása. Nevetséges és álszent lesz egy ilyen, krokodilkönnytől bepárásodott szempár láttán az egész tájékoztató.

Épp ezért jutott eszembe – számtalan, szebbnél szebb gondolat helyett – Gyurcsány Ferenc és az ő hasonlóan ripacs álrészvét-nyilvánítása. Neki akkor csuklott el a hangja, amikor az augusztus 20-ai vihar áldozatairól beszélt. Ha jól emlékszem, doorstep sajtájt tartott (de ha nem, az is mindegy), vagyis rögtönzöttet, akik ott voltak, jó sokan, elkaphatták egy pár mondat erejéig – jól mutatott (szerinte) a sírósra vett szereplés. Senki nem mondta meg neki, hogy a produkciója inkább visszatetszést kelt, mint szimpátiát, s a bánat helyett a röhej árad a gesztusaiból.

Azaz miket beszélek? Hát dehogynem mondta meg neki valaki! Kósa Lajos igenis szóvá tette, mennyire hiteltelen és gyomorforgató ez a fajta álömlengő műrészvét, pláne, hogy ugye a felelősségvállalással, illetve a konkrét felelősök megtalálásával is súlyos gondok voltak akkoriban. Hogy Lajost idézzük, jól megbüntették a kettes portást, a vezérek meg minden további nélkül maradtak, ahol addig is voltak. Szóval abban a helyzetben pityeregni ismeretlen emberek elhunytán, enyhén szólva is szánalmas volt.

Kósa tehát megmondta. Igaz, valami sajátos értelmezés miatt, pontosabban a régi ismeretségre hivatkozva az ő hangja is el-elcsuklott, amikor Balla Irmáról emlékezett meg a szörnyű eset utáni első közgyűlésen, és a fiatalon meghalt EP-képviselő temetésén is elsírta magát. Pedig ezekben az esetekben sem tartozik a nagy nyilvánosságra az, hogy ő (vagy bárki vezető politikus) magánemberként hogyan érez a történtekkel kapcsolatban.

Aki politikus, legyen egy kicsit diplomata is. A könnyeit és a haragját nyelje le, ha pedig muszáj kiadnia magából a cuccot, bőgje ki magát a felesége vállán.

Gyanítom amúgy, hogy tízből kilencnek otthon már eszébe sem jutnak a szerencsétlen halottak.