A városnak, szeretettel

Újfent felajánlotta szolgálatait a városnak Sutka Sándor ex-főrendőr, a sokáig nem létező, ám mégis államtitokká minősített Sutka-levél „névadója”. Illetve nem a saját szolgálatait kínálgatta, hanem az általa elnökölt biztonságtechnikai cégét, amely konkrétan három segélyhívó oszlopot rak ki a Kósa térre, valahová a Nagytemplom elé.

Miután szerencsére a firkász cimbim is megtudta azt, amit a haon saját információként tálalt a mai, vérfagyasztó hidegben, így a kávékortyolgatás, illetve a már említett templom két tornyának számolgatása közben én is elolvashattam a Sutka Sándor-Papp László által fémjelzett meghívó szövegét.
„A városnak való felajánlásként – társadalmi bűnmegelőzési feladatokban való részvételének bővítése jegyében – három segélyhívó oszlopot szerel fel Debrecen központjában a Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Zrt. A cég az oszlopokat térítésmentesen telepíti és működteti. Az első oszlop telepítése alkalmából sajtótájékoztatót tart dr. Papp László alpolgármester és dr. Sutka Sándor, a Pannon Guard Zrt. elnöke 2011. február 23-án – szerdán – 13 órakor. A helyszín: a Kossuth téri harangos köztéri óra melletti terület.”

A városnak való felajánlásként… De szép! A városnak, ami annak idején jó magasra emelte, majd szépen letaszította a rendőr dandártábornokot, amiért az megírta (állítólagos) levelét. Talán emlékszünk: az írásban a vagyonkezelő holding – azaz a Debreceni Vagyonkezelő Rt. (ma már zrt.) – gazdálkodásának visszásságaira hívta fel a megyei főügyész-helyettes figyelmét Sutka, Hajdú-Bihar megye volt rendőr-főkapitánya. A Basahalom évekkel a történtek után ezt írta az ügyről: „A Népszava hozta nyilvánosságra 2004 májusában, hogy Sutka Sándor akkori Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitány még 2003 őszén levélben fordult az ügyészséghez, amiben kérte Kósa Lajos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mivel Debrecen város vagyonkezelő holdingjának ügyeiben számos bűncselekmény gyanúja fogalmazódott meg.”

Sutka tehát Kósa Lajos mentelmi jogának felfüggesztését kérte (állítólag!!!! tegyük hozzá, mielőtt ránk dőlne a Nagytemplom gyönyörű két tornya) – ilyen idők is voltak! Igaz, nem túl dicsőséges korszaka volt az a debreceni politikatörténetnek, de talán az azt megörökítő, képzeletbeli könyvben egy szamárfülnél azért többet jelentett. A levelet előbb hamisítványnak titulálták, majd kiderült, hogy nem az, aztán államilag titkosíttatták, de az se tűnt túl jó húzásnak: Péterfalvi Attila korábbi adatvédelmi biztos szerint ugyanis kifogásolható volt a dokumentum államtitokká minősítésének jogszerűsége. Ment a nyilatkozatháborúsdi, az ellenzék jókat röhögött például azon, hogy ami nem létezik, az hogy válhat államtitokká, és hasonló jópofaságokon.

De ez ma már a múlté. Kósa Lajos még mindig országgyűlési képviselő és polgármesterebb, mint valaha, Sutka pedig ugyan nem főrendőr már, de a renitens debreceni autósok réme: a kerékbilincs-osztogató vagyonvédelmi cég elnöke. Aki egyébként legutóbb akkor tartott említésre méltó sajtótájékoztatót (2009 júliusában), amikor közölte: Hajdú-Bihar legnagyobb biztonsági szolgáltató cégének a fegyveres járőrei is vigyázzák a közterületek biztonságát Debrecenben. Ez konkrétan azt jelentette, hogy a cég nemcsak szervezetileg, de „szakmafilozófiailag” is átalakult, s ennek jegyében úgy tervezték, kiszélesítik a bűnmegelőzést. – A Sutka-fiúk ahol lehet, maguk intézkednek a közbiztonság érdekében, ahol pedig nem, ott rendőrt hívnak! – mondták. Ja, és Sutka akkor azt is hozzátette (legalábbis a nol tudósítása szerint), hogy „biztonsági embereik valamennyi debreceni autóbuszon ott vannak. Elsődleges feladatuk az volt, hogy előzzék meg a vadonatúj járművek megrongálását, de ennél sokkal többet sikerült elérniük: eltűntek a debreceni tömegközlekedési eszközökről a zsebtolvajok, a garázdák, a kötekedő emberek.”

Azóta pedig már az utasok is, amint arról nemrégiben éppen pont Papp László, felelős alpolgi tartott sajtótájékoztatót a lapátra tett holding-vezér és az egymilliárdos veszteség kapcsán (s amit Holdrabló némi malíciával írt meg itt ).

De ez már egy másik történet… Most ugorgyunk vissza Papp László e heti megnyilvánulásához, a Sutkával közösen megszervezett, s a harangos köztéri óra melletti területre beharangozott, segélyhívóoszlop-kihelyező sajtóbohóckodáshoz. Holnap lesz az első „kapavágás”, amikor is doktor Sutka és doktor Papp mosolyogva átadja a plebsznek az ingyenesen telepített és működtetett oszlopot. A bűnmegelőzés kiszélesítése érdekében. A városnak felajánlva. Köszönjük! Kérünk engedélyt örülni.

A nap szamárfüle

Győri Gyula ma elköszönt. Én ugyan nem voltam ott a közgyűlésen, de ha hinni lehet az önkormányzati tévés hírportál tudósításának (és miért ne lehetne, hiszen ha a közgyűlés valamelyik fideszes tagjának megszólalásáról számol be, tuti a hitelesség!), akkor bizony Gyula meghatódott azon, hogy 13 év képviselői életformát maga mögött hagyva karrierje új röppályára áll. A valamikori szakmunkástanulót a kitartása, szívóssága, na meg a Fidesz iránti megkérdőjelezhetetlen elkötelezettsége magas pozícióba juttatta: légügyi elnökhelyettes lett a közlekedési hatóságnál.

Arról, hogy le kell-e emiatt mondania az önkormányzati képviselőségéről, sokáig nem tudott egyértelműen nyilatkozni. Az viszont hamar kiderült, hogy az új munkakör olyan sok budapesti elfoglaltságot ad majd a lenctelepiek eddigi mentorának, hogy nem tudná a tulajdonosi bizottsági elnökséget teljes erőbedobással ellátni – ezért arról már hamarabb lemondott.

Végül aztán úgy döntött, az egész Lenctelepet és környékét, illetve annak képviseletét, menedzselését leadja – legfőképpen azért, mert összeférhetetlen. És ma elköszönt, még ha némi képzavarba bonyolódva is, de meghatódva mondott köszönetet, és mondott le. Így fogalmazott: reméli, nem csak szamárfül lesz munkája egy, a város történetéről írandó elképzelt könyvben.
Amin aztán jól összeszólalkozott, vagy legalábbis nézetkülönbözött a Debreciner Hírek néhány olvasója a fészbukon. Debreciner ugyanis, a tőle már megszokhatott , flegma stílusban közölte: ez volt a nap dumája. Mire néhány jobb érzésű, finomabb lelkületű, esetleg lenctelepi olvasó érzékenyen reagálva azt mondta: ez nem bulvárhír, nem bulvárújság, miért ez a „gáz” megjegyzés, hogy a „nap dumája”. Szó szót, hozzászólás beszólást követett, mire végül oda lyukadtak ki, hogy akkor Győri Gyula mai búcsúbeszéde legyen a „nap szamárfüle”.

Amúgy Gyula tényleg elég képzavarosan beszélt. Mert mi az, hogy a város történetéről írandó, képzeletbeli könyvben egy szamárfül lesz a munkája? Először is a város történetét folyamatosan írja a debrecen.hu – a história megörökítése tehát nem képzeletbeli, csak egy szolgálatkész nyomdát kell találni, ha eljött az idő –, de ebben az egyes képviselőkről említést sem tesznek. Másrészt egyébként, ha tennének, akkor is nyilván a rekordereket emelnék ki, amilyen például Szabó Gyula, az Epreskert kezdetektől aktív, kizökkenthetetlen, leválthatatlan és pótolhatatlan képviselője (természetesen fideszes politikus). De ilyenről szó sincs, a történetíró csak a polgármestereket, tanácselnököket említi, Győri Gyulának esélye sincs bekerülni a Debreceni Históriába. Szamárfülként se.

Esetleg ha a légügy terén tenne valami olyat, ami egyedülálló, történelmi jelentőségű, például életet lehelne a német charterjáratokba, vagy eladná a törököknek a repteret – ám erre momentán nem sok esély van –, a lábjegyzetbe még bekerülhetne. De mondom, erre nem sok remény mutatkozik, még akkor sem, ha ő lett a honi légügyek legfőbb vezérürüje, és akkor sem, ha ő a vagyonkezelő holding felügyelő bizottságának az elnöke is. Ez utóbbi pozíciója egyébként azért fontos, mert a „reptérfejlesztés” címszó alatt a dvrt.hu-n (a város vagyonával gazdálkodó cégcsoport honlapján) csak egy jó nagy fehérség található, márpedig a felügyelő bizottság elnökeként és légügyi elnökhelyettesként joggal elvárható volna, hogy ezt a fehér lapot betöltse mondanivalóval. Célokkal, programokkal, fejlesztésekkel, tervekkel. Teendőkkel. Igenis elvárjuk tőle, hogy a debreceni repteret felvirágoztassa, felfejlessze. Ha már ott van. És ha már a bokros pesti teendői ellenére a felügyelő bizottsági elnökségéről, valamint az azzal járó 170 ezer forintos tiszteletdíjról nem mondott le.

Győri Gyulát a közgyűlésben ma elbúcsúztatták, munkáját tapssal köszönték meg.
A német fürdőturisták és a lengyel barátaink nevében mondom: várjuk a folytatást, a kérdésekre a választ, ahogy orosz barátaink írták a felejthető szovjet-magyar levelezések végén: zsdu átvéta – ahogy a madár a nyarat.

A nómen az ómen: a név kötelez?

Kósa Lajos ezúttal nem mondott hülyeséget! És ezt most nem a szocialisták mondják, hanem én. Azt jelentette ki ugyanis minap, a leszúrt ritberger kapcsán, hogy ami a DTV-t illeti, ők nem szólnak bele semmibe.
Értsd jól: mossák kezeiket, Széles Tompi a főnök, oszt jónapot! Ő a csatorna felelős vezetője, mint ilyen pedig ő hivatott dönteni a műsorszerkesztési kérdésekben.

A polgármester azt is sietett leszögezni, hogy a városi tv az önkormányzat közvetett tulajdonában van, ezért Széles Tamással sem ő, sem az önkormányzat nincs jogviszonyban. „A város vezetői sem eddig, sem a jövőben nem avatkoznak bele műsorszerkesztési kérdésekbe.” Most már elhiszem, sőt azt gondolom: nemcsak a szerkesztésbe, de egyes anyagok megjelenésébe sem ugat bele senki, mehet minden, ahogy Széles Té jóváhagyja.

Ezt a meglátásomat pedig arra alapozom itt fent, a Teraszon, hogy látom: a Debrecen Televízió vagy gyógyíthatatlan memóriagondokkal köszködik (vagyis képtelen megjegyezni valamit), vagy totálisan szarik bele a dolgokba, például abba, hogy valakit hogy hívnak. A polgármestert a Népszabadsággal szemben megvédelmező Mancsiczky László ugyanis náluk rendszeresen Mancsinszkyként szerepel. Aki egyébként a vagyonkezelő holding felügyelő bizottságának oszlopos tagja. Vagyis az nem ő, hanem a Mancsiczky. Világos, nem? Mint az Evangélikus Egyházközség ide látszó templomtornya…

Szóval azt írja az önkormányzat egyedül lábon maradt internetes zsebhírportálja: „A Népszabadság 2010. október elsején megjelent számában arról írt, hogy Debrecen polgármestere 1999-ben Németországba utazott azért, hogy megakadályozzon egy Ebesre megálmodott beruházást. A lap állítása szerint a politikus le akarta beszélni a német INAP nevű cég vezetőségét arról, hogy korábbi szándékaik szerint a hajdú-bihari településen hozzanak létre egy csapággyártásra specializálódott üzemet – tájékoztatta az előzményekről a Dehir.hu-t Mancsinszky László, a perben Kósa Lajost képviselő ügyvéd.” Ugyanez az ügyvéd az én firkász cimbimet néhány évvel ezelőtt még javában letorkollta (jogosan), amiért rosszul írta le a nevét az újságban, amivel azt sikerült elérnie, hogy a cimbim egy életre megjegyezte a helyes verziót. Úgy látszik azonban, ugyanez az ügyvéd a városi médija híranyagaiba már annyira nem szól bele, hogy ezt is elnézi nekik, pedig ők rendszeresen eltévesztik azt a fránya cz-t, horribile dictu: eleve rosszul tudják!

Az, hogy az ügyvéd úr a holding felügyelő bizottságának tagja és a polgármester úr jogi képviselője, nyilván teljesen rendben van. Nem összeférhetetlen meg ilyesmi, mert miért is lenne az. Magánemberként nyilván ott képvisel, ahova hívják, mint az úttörő, segít, ahol tud. Gondolom, tiszteletdíjért, persze, majd hülye lenne… Ha magánemberként a polgármester urat képviseli egy sajtóperben, biztos teljesen rendjén van, mert miért is ne lenne rendjén. Ha a polgármester úr meg akar küzdeni a Népszabival, és ehhez a város vagyonáért felelős holding felügyelő bizottságának egyik tagját kéri fel, mert ő a legjobb ügyvéd a városban, akkor itt minden a lehető legnagyobb rendben van.

Nincs semmi bökkenő, legfeljebb az, hogy a détévé képtelen megtanulni ennek a jóembernek a nevét. Nem baj! Nekik nyilván Csajkovszkij is Csajkowszky, Viszockij is Viszoczky, Mancsiczky is Mancsinszky. Esetleg Mancsinszkij. Csak nehogy egyszer Kósa nevét tekerjék ki véletlenül valami egészen furcsára, például Kóserre vagy Kooschára.

Hisz azt valószínűleg már nem hagyná szó nélkül a szerkesztésbe egyébként híresen bele nem szóló városvezető sem.

Földönfutók útja

Most, hogy már mindenki kizsidózta, kibuzizta magát, le-veszettkutyázta, pedofilozta, Kósa-gyűlölőzte, szoci-bérencezte, Fidesz-szócsőzte, alkeszozta, férgezte, cocilista-ivadékozta és vadbaromozta a másikat, szóval ma, amikor egy halálos kimenetelű és egy súlyos sérüléssel járó baleset történt a 471-esen, tehát ma végre megkérdezhetnénk esetleg Tasó Lászlótól: mikor csinál már valamit a halálúttal?

Persze csak ha a helyben működő, közpénzből seggnyaló, magánpénzen mocskolódó, illetve névtelenül kritizáló „médiatársadalom” – beleértve az adóforintokból fenntartott tévériportereket (a Kósa-seggencseket), valamint a magánkézből honorált, gyalázkodó hozzászólásokat simán nem törlő sajtómunkásokat, és természetesen az ingyenbérmentve, szívszerelemből, na meg egyéni hülyeségből írogató bloggereket – el tudja vonni tekintetét pár percre a monitorról, hogy kitekintsen a Sámson felé vezető, szörnyűséges útra is. Merthogy nagyon kéne azzal már csinálni valamit, és nemcsak azért, mert ma egy 23 éves lány halt meg ott, hanem azért, mert ő már a sokadik holttest, akit a 471-esen szétroncsolódott autóból a tűzoltók emeltek ki.

Szóval, ha majd Tasó László, a 4-es választókerület országgyűlési képviselője nem amiatti sértődöttségének ad hangot a Ligetaljai Hírmondóban, hogy a megyei lap valami dehonesztálót írt róla, hanem arról beszél, hogy hogyan próbálta már előre vinni az útfejlesztés ügyét, csak még ez meg az miatt nem sikerült jottányit sem lépni, akkor máris közelebb leszünk a megoldáshoz. Az út korszerűsítését ugyanis már 1995-ben szerették volna elindítani, engedélyek is készültek, összeálltak az érintettek, támogatták egymást és a projektet, csak hát valamiért 2006-ban mégis lekerült napirendről az ügy. És tartottak már itt demonstrációt is, nem sok eredménnyel ugyan.

A polgármester-honatya a 2006-2010-re vonatkozó ciklustervében ezt írta:

A 471-es főút megerősítése és az elkerülő szakasz megépítése sem odázható el a fent megjelölt időszakon túlra. A hozzá kapcsolódó beruházások kivitelezése eddig is körülményes volt, még akkor is, ha mi voltunk a költségviselők. Lényegi változásnak kell bekövetkezni az út kezelőjének magatartásában, melyre reményeink vannak.

A közlekedési helyzetet alapvetően meg fogja változtatni az állam kivonulási szándéka és privatizációs elképzelései, melyek érintik a vasúti és a közúti közlekedést egyaránt.

Hogy ez konkrétan mit jelent, nem lövöm be, de nem baj, mert annyit értek belőle, hogy nem odázható el az építkezés, és ez nagyon jól hangzik. Kár, hogy évekkel ezelőtt írta, ígérte, vizionálta…

Legutóbb pedig egy igen magasröptűt nyilatkozott bele a Dehirbe, amely hírportál a belvíz által elöntött kerékpárút kapcsán szólaltatta meg a bájgú, akarom mondani fiatalembert. Így vezették fel a témát: A térség országgyűlési képviselőjét is többen megkeresték a problémával. Tasó László szerint a kialakult helyzet nagyon balesetveszélyes. (Ha ő mondja!)

- Lassan harmadik hete kapok rendszeresen telefonhívásokat, és emailben is jelzik azt, hogy nem tudnak ezen a szakaszon közlekedni. Ki kell menniük a legveszélyesebb, másodrendű főútra, a 471-esre, hogy egyáltalán el tudjanak menni az egyik helyről a másikra – nyilatkozta Tasó László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője.”

És ennyi. Ezt nyilatkozta! Megtudtuk, hogy három hete zaklatják (na jó, ezt nem ő mondta, hanem én, de ez most mindegy is), ám se bű, se bá arról, hogy mit tett az elmúlt pár hónapnyi – önkívületben indult, majd némi kijózanodás után kisebb fejfájásokat megélő – kétharmados időszakban az út felújításáért, mint ahogy arról sincs egy szó sem, hogy legalább elképzelés szinten hol tart az ügy.

Ja értem én, hogy ez uniós projekt, így aztán semmi sem egyszerű, minden olyan rohadt bonyolult, de akkor is, na! Mégiscsak ő képviseli Sámson, Hadház, Nyíradony meg a többi, a 4-es választókerülethez tartozó település földönfutóinak: bicikliseinek, autósainak, szekérhajtóinak, motorosainak az érdekeit az Országházban. Csináljon végre valamit! Legyen biztonságosabb, szélesebb, beláthatóbb, jobb út a megye ezen részén. A ma meghalt fiatal lány balesetéért nyilván nem tehető felelőssé ő, s a többiekért sem, de ha van lelke, lelkiismerete, pörgősebbre veszi a figurát. Akár uniós prodzsektről van szó, akár nem.

Muszáj! Elegük van már az embereknek a halálútból, és a be nem tartott, szajkózott ígéretekből is.

Egy-egy gyertya égjen

Kíváncsi vagyok, lesz-e kukába dobott tévé, selyemzászlóval fejbe vágott médiamunkás vagy elhajítva darabokra tört sörösüveg . Hogy hó esik-e majd, nem tudom. De ha esik, ha nem, ezek összegyűlnek itt tüntetni, demonstrálni, gyertyát gyújtani a soha nem létezett, mindig csak vágyott sajtószabadságért.

Debrecenben hagyománya van a tüntetéseknek. A legismertebb az Ágoston-féle jobbikos-gyurcsányos-takarodj volt, ami ezerötszáz napig adott szabadtéri esti programot az otthon unatkozóknak. A végére már egészen megszoktam, a kávékortyolgatás és a templomtoronyszámolgatás is csak úgy ment igazán, ha a háttérből hallatszott a monnyonle. A Fidesz kétharmada és a fülkeforradalom azonban őket is lesöpörte, s mióta hazamentek a legények, csendes unalomban telnek a hétköznapi, fő téri esték.

Rajtuk kívül ilyen kitartó társaságot nem találni Debrecenben. Néha kivonul egy-egy csoport: például a „Jézus is jászolban született!”-mozgalom, azaz Geréb Ágnes hívei, vagy az egyetemisták a tandíj ellen, és volt, amikor Rogán Antal szólalt fel a piroslapos tüntetésen Debrecenben (az ügynöktörvényt szorgalmazva) nagyon-nagyon sok évvel ezelőtt. Arra is volt már precedens, hogy maga Kósa Lajos vezetett tüntit, igaz, nem Debrecenben, hanem Pesten, de ez most mindegy is. A lényeg, hogy bármelyik párt, civil szervezet, magánszemély, politikus szimpatizánsai vagy ellenzői érezhetik úgy, hogy nincs más választás: utcára kell menni, és békésen, szervezetten demonstrálni az igazukért.

Most viszont nem tudni egyértelműen, kik érzik ennek szükségességét. Vannak, akik épp ezért neveket szeretnének hallani, mert úgy gondolják: bizonyos emberek mellé, mögé nem sorakoznának fel az utcán, kamerák szeme láttára, bármily támogatandó is az ügy. Mások úgy vélik, mindegy, kik szervezik, és az is, miről szól, ők félnek elmenni, mert ha a főnök meglátja őket az esti híradóban a városi zsebtévében, akkor másnap már be sem kell menniük dolgozni. Akadnak azonban olyanok is, akik névvel, arccal hívogatnak, nem félnek semmitől, csak egy dologtól legfeljebb: hogy kevesen lesznek, s a gyertyagyújtásos szimpátiatüntetés kínos unalomba fullad. Éppen ezért bátorítanak, agitálnak: István Gadus (forrás: Debreciner Hírek) azt írja: „Na jó!!!Barátaim és ismerőseim)))gyüjjetek mert tüntetés lesz...oszt jó lesz!!Ha hó lesz ,ha nem lesz...lesz)))))”

Róla jut eszembe: ő már nem egyszer kifejezte nyilvánosan a helyi sajtóról kialakított véleményét a városban. 2007. március 13-án például jelképesen kukába dobta a debreceni közmédiumokat az SZDSZ megyei elnökeként, debreceni önkormányzati képviselőként, egy évvel korábban pedig „lefoglalta” a városi tévét. Most is biztat, hív mindenkit: menjenek, gyújtsanak gyertyát azért, ami szerinte nem létezett már 2007-ben és 2006-ban sem. (De nem létezett az azelőtt sem, 1989-től függetlenül sem, soha, semmikor sem.)

Mivel Gaduson kívül is inkább a liberális gondolkodású fészbukosok invitálnak az esti gyertyagyújtásra, megkockáztatom, ők lesznek ma többségben. Akit tehát ez érdekel (neveket akar hallani), az őket figyelni menjen ki. Aki a helyi sajtóról akar a kameráknak hátat fordítva kritikát mondani, az azért gyüjjön ki. Aki a Kossuth téri esti tüntetések hiányát pótolná valamelyest, az azért ne maradjon otthon. Aki a szocikat, komcsikat baszlatná, az most is találhat alkalmat, kommunistázni bárhol, bármikor lehet. Aki pedig a sajtószabadság kivívásának szent céljáért, a médiatörvény megzabolázásáért, a médiahatóság meg az egész eljárási rend demokratizálásáért akar részt venni, hát pláne ne hagyja ki az alkalmat.

Én mindenestre itt leszek. Fent, a teraszon.

Vezetőnek születni kell

„Számaid alapján vezetni születtél (valóban), és elég sokáig élsz; kommunikációs és szellemi ember vagy.” Így jellemezte születésnapján (tegnap) Gulyás Gábort a fészbukon az egyik kedves ismerőse.GG ettől hátast dobott, s csak egy szót mondott: hevimetál. Ja nem, azt mondta, köszönöm!

Na jó, lehet, hogy hátast sem dobott, hiszen akkor valami nagyobb volumenű reakció jött volna ki belőle, de nem jött. Igaz, a január 19-ei születésnapján csaknem hét nyelven köszönte meg a gratulációkat, többek közt franciául is, amiről eszembe jutott: vajon tényleg volt valami 800 ezer forintos szállodai számla Párizsban? Amit most megvizsgál a Budai? Mert ha igen, akkor nagyon irigylem! Azért már lehet, hogy egy Julia Robertset is kapott a reggeli mellé, grátisz. Vagy egy közös fotót Heller Ágnessel, amin a nemzet által megtámadott, Gábor által megvédett filoszoph boldogan takarja el GG csúnyáját Tilla után, szabadon – majd kinyomozza, akinek kell, nem az én dolgom.

Mindenesetre azt a szép szülinapi ajándékot, hogy kinevezték a Műcsarnok igazgatójának, még a pártpolitika-ellenes alapokra hivatkozó, valójában teljesen más miatt kibukott Magyar Nemzet-affér sem ütötte ki, pláne, hogy pár napja Kósa Lajossal együtt ment fel Pestre „állásinterjúra”. Márpedig Kósa mindig is töretlen bizalommal fordult Gulyáshoz, a Modem élére is például sürgősséggel, pályáztatás nélkül nevezte ki. Bizalmat kapott a kulturális főváros-projektben, valamint tanácsadóként szintén, Lajos még azt is lenyelte neki, amikor egyszer, a helyi újságban, ha jól emlékszem Ki a legnagyobb paraszt? címmel jelentetett meg publicisztikát, nem mellékesen azzal a kicsengéssel, hogy Debrecenben a legnagyobb paraszt K. L. (Szerettem volna ide belinkelni ezt a felbecsülhetetlen értékű írást, de annyira jó a helyi lap archívuma, hogy sehol nem bukkantam rá a neten.) Mindegy, aki nem hiszi, az piszi, járjon utána.

Gulyás az ambícióit már a kinevezése utáni öt perc elteltével közleményben fogalmazta meg. Még szerencse, hogy a firkász cimbim elküldte postán, így én itt, fent, a csupazöld környezetemben is megtudhattam, miket tervez ez a széles tenyerű, fejenagy Pesten. Először is vannak ugye azok a fránya ízlések és pofonok::

Ismerve a hazai képzőművészeti szcénában széles körben ható előítéleteket, irányzat- és ízlésbeli különbségeket, az első dolgom az lesz, hogy a tulajdonosi felhatalmazáshoz megszerezzem a Műcsarnok sorsáért felelősséget érzők minél nagyobb részének támogatását.

Széép!

Másodsorban – ennek érdekében – tavasszal nyilvános konferencián bocsátja vitára az öt évre vizionált vezetői programját.

Jóóó!

Harmadrészt pedig szeretné elérni, hogy a kortárs képzőművészet Magyarországon többé ne csupán néhány ezer ember számára fontos szubkultúra, hanem az általános műveltség elengedhetetlen része legyen.

Váuuuu, LOL és wow, meg amit szoktak még írni a fészbukon a fiatalok. De mi az, hogy csupán néhány ezer? Hát nem attól volt hangos mindig a helyi sajtó, hogy két nap után jött a tízezredik, aztán meg a százezredik látogató? Majdnem minden kiállításra a „vártnál nagyobb” volt az érdeklődés legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint, ráadásul a múzeumok éjszakájára is tízezren voltak kíváncsiak, na. Akkor most mi van?

Ja, hogy a taxisok, akik egyszer éjszaka mehettek be ingyen szétnézni, nem voltak még tízen se? És hogy úgy vitték a gyerekeket csoportosan múzeumlátogatni, mint Lákátosék szavazni a rokonyokat Hadházon? Nem baj. Ha hihetünk a város hivatalos kommunikátorainak, akkor a Modem programjai igenis tömegeket vonzottak, sokakat érdekeltek, szó se volt itt semmiféle szubkultúráról. Ami itt kialakult, az maga az általános műveltség, a tömegigény – amit ez a „kommunikációs és szellemi ember” formált éveken át. Hiába, na!

Nem véletlenül írta az ismerőse, hogy vezetni született – a számai is ezt mutatják.

Leszállt a köd

Amint kezdett egy kicsit szimpatikusabbá válni, rögtön csavart egyet. Talán hogy mégse legyen annyira, vagy esetleg azért, mert rákoppintottak szőrtől körülölelt orrára. Máskülönben miért visszakozott volna a Modem nagy formátumú igazgatója azok után, hogy nagy bátran, a köztudottan fideszes szíve-lelke ellenére védelmébe vette a ballib filozófusokat? Szerintem nem gondolta ő azt komolyan, hogy mint Kósa Lajos egykori tanácsadója, a modern múzeum szabadkezű vezetője következmények nélkül úszhat a narancslé árjával szemben. Valamiféle (tényleg szimpi) felbuzdulásból megírta levelét a Magyar Nemzetnek, amit azok nem adtak le, mire ő megosztotta gondolatait a közösségi oldalon.

Lájkolták is sokan! Köszönjük, Gábor, derék, korrekt, bátor ember vagy, mondták neki, ő pedig szerényen fogadta a gratulákat. Még nekem is kihűlt a kávé a kezemben, oly sokáig maradt tátva a szám, amikor megláttam, mit írt! Haver! Ez a jóember tényleg felszólalt a szakmai szempontokat felülíró, pártpolitikai attitűd ellen, kikelt az ugyancsak pártpolitikai alapokon nyugvó csatározások ellen. Felidézte, bizony ő is hányszor érezte hátán a balliberális szellemiségű folyóiratok és napilapok ütlegelését, amikor úgy tűnt fel neki: csak azért kritizálják egy-egy kiállítását, mert tudják róla, hogy „konzervatív szellemiségű”. (Hát persze hogy nyilván csak azért, nem a vizeletbe lógó keresztért, a műanyag lóért meg a többi polgárpukkasztó, agyament dologért, na.)

Szóval ez a derék ember, öreg harcos megírta levelét, létrehozta csoportját, fogadta a szimbolikus kézrázásokat, aztán lelépett. Vagyis ki-. A csoportból, amit ő hozott létre. Indoklásként azt hozta fel, hogy egyes tagoknak az övétől eltérő világlátását ugyan még el tudja fogadni, de a csoportba belépett, néhány meghatározó politikus személyét már nem. Adminisztrátorként ugyan kitilthatta volna őket, de ezt a „politikai gesztust” éppúgy elítéli, mondta, mint a Hellerék politikai b.sztatását. Inkább tehát kiszállt ő, amivel heves vitát váltott ki a saját felesége meg egy-két, láthatóan balos és vehemens csoporttag között.

Az asszony ugyanis csak mosta, mosta… akarom mondani magyarázta az ura döntését. „Szerintem G.G. világosan fogalmazott: Magyarország közéletében meghatározó politikusok léptek be a csoportba, s ezzel ideológiai színezetet adtak egy olyan tiltakozásnak, amely éppenhogy nem politikai elgondolások mentén szerveződő tiltakozás. Ezt nyilvánvalóan nem akarta, nem akarja, ezzel az ő, kétosztatúság-logikán átívelő kiállását könnyen áttolhatják az ún. másik oldalra, úgy értelmezhetik, mint pártpolitikai gesztust (hogy ne mondjam, átállást) - és éppen ez az, feltevésem szerint, amit ő nem akar” – írja a nő a fészen, bőszen.

Hát nem tudom, megértsem-e a busafejű filozófus döntését vagy sem. Az én ismerőseim közül mindenesetre kettő olyan csatlakozott a csoporthoz, aki valamelyik párthoz konkrétan köthető: az MSZP-nek az egyik helyi politikusa volt, a másik az SZDSZ-t csípte (míg létezett). Nem hinném, hogy miattuk kapott volna GG váratlanul gellert.

Na, hopp! De a liberális ismerősömről jut eszembe! Egyszer itt , épp az ő egykori kinevezése apropóján elevenítettem fel Kósa Lajos korábbi állásfoglalását arról, mi kellett ahhoz, hogy valakit intézményvezetőnek nevezzenek ki. Az kellett, hogy az illető szakmailag legyen alkalmas, tudjon embereket irányítani és működjön együtt az önkormányzattal. A pártpolitikai hovatartozás kifejezetten „nem számított”, legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint.

De manapság valamennyire mégiscsak számít. Ahhoz, hogy a Modem vezetője megmaradhasson a pozíciójában, világos, hogy együtt kell működnie az önkormányzattal. Tehát célszerű a „konzervatív szellemiséget” képviselnie, a fideszes gondolkodást megtartania. Nem muszáj persze pártpolitikai alapon élnie, de azért ha az asszonya azt írja, hogy a férje nem szeretné, ha a kétosztatúság-logikán átívelő kiállását áttolnák a „másik oldalra”, vagyis úgy értelmeznék, mint politikai gesztust, hogy ne mondja átállást, akkor az mégiscsak valamiféle pártpolitikai alapon való működést, létezést feltételez. Ami alapján pedig döntést hozott egy nem pártpolitikainak indult kezdeményezésben.

Vagy nem? Rosszul értelmezem a dolgokat? Ebben az időben még a Nagytemplom két gyönyörű tornya sem látszik, hogyan láthatnám akkor tisztán a dolgokat én? Ködbe borult a Terasz csupazöld környezete - segíthetne valaki megérteni, mi történik itt.