Pósán, a bagoly

Minden azzal kezdődött, hogy Pósán László ma hülyeségeket beszélt. És ezt nemcsak én mondom, sőt még csak nem is csupán a szocialisták, hanem az értelmesebb fideszesek is. A tanár úr szépen beleluffantott a nullás lisztbe, pedig az – akárcsak a cukor – egyre drágább manapság. Pósán történész doktor ugyanis azt találta mondani:

„A mai Magyarországon nincs olyan munkahely, ahol több mint 1 hónapi "nem dolgozás" után fizetés járna.”

Önmagában véve persze nem ezzel van a baj, hiszen ez végül is igaz, hanem azzal, hogy az MSZP bejelentett, öthetes kivonulását a Parlamentből, feltételezhetően önkívületi állapotban, kissé túlreagálta. Levelet írt, lájf!

Tisztelt Oláh Lajos Képviselő Úr!

Az MSZP kinyilvánította, hogy nem vesz részt az Új Magyar Alkotmány megalkotásában.
Deklarálta, hogy képviselői - így Ön is, mint Hajdú-Bihar megyei területi listáról mandátumot szerzett szocialista képviselő - 5 hétig távol marad a Magyar Országgyűléstől.
Több mint 1 hónapig nem fogja ellátni azt a munkáját, amellyel választói jóhiszeműen megbízták.
Kérdés, hogy ezek után Ön és párttársai felveszik-e képviselői tiszteletdíjukat és költségtérítésüket.
A mai Magyarországon nincs olyan munkahely, ahol több mint 1 hónapi „nem dolgozás” után fizetés járna.
5 heti távollét a munkahelytől, csak szabadság, táppénz, vagy fizetés nélküli szabadság igénybevételével lehetséges.
Miért lennének Önök különbek bármely magyar embernél?
Miért gondolják úgy, hogy 5 heti semmit tevést honorálni kellene?

Régi és örök érvényű magyar igazság: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.”

Dr. Pósán László országgyűlési képviselő

Írta ezt egyébként pont akkor, amikor az Országgyűlés kedden reggel erősen megfogyatkozva kezdte meg alkotmányozós munkáját (például Kósa Lajos se futott be pontosan, pedig kerestük a bőrjakóját ezerrel).

Na de vissza a pósáni kinyilatkoztatáshoz! Az tehát alapvetően igaz, hogy ha a munkahelyemre egy hónapig nem megyek be, mert én inkább templomtornyokat akarok számolgatni, itt fent, a csupazöld környezetemben, akkor azért kirúgnak. És persze fizetést se adnak, mert mire adnának, ha egyszer nem dolgoztam meg érte. S alapvetően az is igaznak tűnhet, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék (ez tényleg egy régi, ismert mondás), de azért kíváncsi lennék, Pósán történész doktor úr közben gondolt-e arra a munka nélkül lézengő, segélyeken meg az állam csecsén éldegélő, egyébként totálisan munkaképes és egészséges rétegre, amelyik évek óta nem dolgozik, mégis eszik. Szerintem lehet, hogy kivételesen nem gondolt rájuk…

Azt megint csak joggal feszegeti a képviselő-történész doktor úr, hogy ugyan mitől lennének különbek a szocialisták bármelyik magyar embernél, hiszen semmitől nem lehetnek különbek náluk. Ahogyan nem lehetnek azok a fideszes és a KDNP-s képviselők sem! Mert miért lennének?
Kíváncsi volnék, Pósán doktor a mai dörgő hangú levelének megfogalmazásakor, miközben a ceruzája végét rágta, vajon gondolt-e a saját párt- és frakciótársaira? Mondjuk például azokra, akik 2006. október 9-e után (amikor Navracsics Tibor és Semjén Zsolt bejelentette, hogy a két frakció minden alkalommal kivonul az ülésteremből, ha Gyurcsány Ferenc napirend előtt felszólal az Országgyűlésben, s olyankor csak a frakcióvezetők képviselték a két képviselőcsoportot), szóval azokra, akik kivonultak az ülésteremből.

Gondolt-e esetleg saját magára, aki szintén elhagyta a termet, ha Gyurcsány szólásra jelentkezett? Vajon eszébe jutott-e Pósán képviselő úrnak az a röhejesre sikeredett exodusuk, amikor az őszödi beszéd egy éves évfordulójára a saját maguk által kezdeményezett vitanapról vonultak ki?

Méghozzá azzal a felkiáltással, hogy nem Gyurcsány Ferenccel akarják megbeszélni azt a politikai problémát, amit ő maga okozott. Merthogy Fletó nemkívánatos személy lett, és ők nem kíváncsiak rá. Világos, ugye?

Vajon arról mik a tapasztalatai Pósán honatyának, hogy ha az egyszeri beosztott, aki ki nem állhatja a főnökét, és kimegy az irodából, ha az belép, milyen következményekre számíthat akár már másnap reggel? Nem hallott még arról, hogy ha a kétkezi munkásnak nem teccik a főnök pofája, attól még végig kell hallgatnia az eligazítását? Hogy ha az igazgató puszta látványától is leizzad a tanerő, akkor is ott kell ülni a dögunalmas értekezleten? Nem tud arról a tisztelt képviselő úr, hogy ha valaki engedetlenkedik a munkahelyén, akkor azt rendszerint azonnal és kérdezés nélkül kirúgják? De legalábbis két figyelmeztetés után biztos!

Na persze nem úgy a magyar parlamentben! Mert ott következmények nélkül megengedhették a fideszes-keresztény képviselők ezt a luxust maguknak éppúgy, ahogy most megengedhetik (ezek szerint) a szocialisták is. S akik persze, mondják, terepre mennek meg minden, próbálnak valami langyos magyarázatot adni, hogy mit is fognak csinálni az elkövetkező öt hétben, ahelyett, hogy azt csinálnák, amire felhatalmaztuk őket.

Ebben Pósánnak igaza van. De – hogy én is egy régi és örök érvényű magyar igazsággal hozakodjak elő –: nehogy már a bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű!

Leszállt a köd

Amint kezdett egy kicsit szimpatikusabbá válni, rögtön csavart egyet. Talán hogy mégse legyen annyira, vagy esetleg azért, mert rákoppintottak szőrtől körülölelt orrára. Máskülönben miért visszakozott volna a Modem nagy formátumú igazgatója azok után, hogy nagy bátran, a köztudottan fideszes szíve-lelke ellenére védelmébe vette a ballib filozófusokat? Szerintem nem gondolta ő azt komolyan, hogy mint Kósa Lajos egykori tanácsadója, a modern múzeum szabadkezű vezetője következmények nélkül úszhat a narancslé árjával szemben. Valamiféle (tényleg szimpi) felbuzdulásból megírta levelét a Magyar Nemzetnek, amit azok nem adtak le, mire ő megosztotta gondolatait a közösségi oldalon.

Lájkolták is sokan! Köszönjük, Gábor, derék, korrekt, bátor ember vagy, mondták neki, ő pedig szerényen fogadta a gratulákat. Még nekem is kihűlt a kávé a kezemben, oly sokáig maradt tátva a szám, amikor megláttam, mit írt! Haver! Ez a jóember tényleg felszólalt a szakmai szempontokat felülíró, pártpolitikai attitűd ellen, kikelt az ugyancsak pártpolitikai alapokon nyugvó csatározások ellen. Felidézte, bizony ő is hányszor érezte hátán a balliberális szellemiségű folyóiratok és napilapok ütlegelését, amikor úgy tűnt fel neki: csak azért kritizálják egy-egy kiállítását, mert tudják róla, hogy „konzervatív szellemiségű”. (Hát persze hogy nyilván csak azért, nem a vizeletbe lógó keresztért, a műanyag lóért meg a többi polgárpukkasztó, agyament dologért, na.)

Szóval ez a derék ember, öreg harcos megírta levelét, létrehozta csoportját, fogadta a szimbolikus kézrázásokat, aztán lelépett. Vagyis ki-. A csoportból, amit ő hozott létre. Indoklásként azt hozta fel, hogy egyes tagoknak az övétől eltérő világlátását ugyan még el tudja fogadni, de a csoportba belépett, néhány meghatározó politikus személyét már nem. Adminisztrátorként ugyan kitilthatta volna őket, de ezt a „politikai gesztust” éppúgy elítéli, mondta, mint a Hellerék politikai b.sztatását. Inkább tehát kiszállt ő, amivel heves vitát váltott ki a saját felesége meg egy-két, láthatóan balos és vehemens csoporttag között.

Az asszony ugyanis csak mosta, mosta… akarom mondani magyarázta az ura döntését. „Szerintem G.G. világosan fogalmazott: Magyarország közéletében meghatározó politikusok léptek be a csoportba, s ezzel ideológiai színezetet adtak egy olyan tiltakozásnak, amely éppenhogy nem politikai elgondolások mentén szerveződő tiltakozás. Ezt nyilvánvalóan nem akarta, nem akarja, ezzel az ő, kétosztatúság-logikán átívelő kiállását könnyen áttolhatják az ún. másik oldalra, úgy értelmezhetik, mint pártpolitikai gesztust (hogy ne mondjam, átállást) - és éppen ez az, feltevésem szerint, amit ő nem akar” – írja a nő a fészen, bőszen.

Hát nem tudom, megértsem-e a busafejű filozófus döntését vagy sem. Az én ismerőseim közül mindenesetre kettő olyan csatlakozott a csoporthoz, aki valamelyik párthoz konkrétan köthető: az MSZP-nek az egyik helyi politikusa volt, a másik az SZDSZ-t csípte (míg létezett). Nem hinném, hogy miattuk kapott volna GG váratlanul gellert.

Na, hopp! De a liberális ismerősömről jut eszembe! Egyszer itt , épp az ő egykori kinevezése apropóján elevenítettem fel Kósa Lajos korábbi állásfoglalását arról, mi kellett ahhoz, hogy valakit intézményvezetőnek nevezzenek ki. Az kellett, hogy az illető szakmailag legyen alkalmas, tudjon embereket irányítani és működjön együtt az önkormányzattal. A pártpolitikai hovatartozás kifejezetten „nem számított”, legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint.

De manapság valamennyire mégiscsak számít. Ahhoz, hogy a Modem vezetője megmaradhasson a pozíciójában, világos, hogy együtt kell működnie az önkormányzattal. Tehát célszerű a „konzervatív szellemiséget” képviselnie, a fideszes gondolkodást megtartania. Nem muszáj persze pártpolitikai alapon élnie, de azért ha az asszonya azt írja, hogy a férje nem szeretné, ha a kétosztatúság-logikán átívelő kiállását áttolnák a „másik oldalra”, vagyis úgy értelmeznék, mint politikai gesztust, hogy ne mondja átállást, akkor az mégiscsak valamiféle pártpolitikai alapon való működést, létezést feltételez. Ami alapján pedig döntést hozott egy nem pártpolitikainak indult kezdeményezésben.

Vagy nem? Rosszul értelmezem a dolgokat? Ebben az időben még a Nagytemplom két gyönyörű tornya sem látszik, hogyan láthatnám akkor tisztán a dolgokat én? Ködbe borult a Terasz csupazöld környezete - segíthetne valaki megérteni, mi történik itt.

Megunható-e a rántott hús?

Zoffynak (ahogy az iwiwen becézi magát) semmi esélye nincs Lajos ellen. Ahogy nem volt Bazsának, Szatyinak és Molpinak sem. Egyedül talán a könyves Tóthnak lett volna, ám ő valami miatt nem kellett a szociknak.

Ahogy most körbenézek, a Nagytemplom két csúcsával együtt összesen négy templomtornyot látok. Ez pont annyi, ahányan szocialista oldalról megpróbáltak harcba szállni Kósa Lajossal a polgármesteri székért Debrecenben – Kósa mellett persze eleve reménytelenül. Molnár István, Szathmári Károly és Bazsa György után most Zsiros Zsolt fog bukni, méghozzá nem is kicsit. És ezt nem azért mondom, mert Lajosnak drukkolok! Nekem tök mindegy, ki a debreceni polgármester, addig legalábbis, amíg nem veszik el tőlem a teraszomat, és kapok itt kávét.

Szóval az történt, hogy fene nagy meglepetést okozva pénteken megnevezték polgármester jelöltjüket a szocialisták: Dr. Zsiros Zsolt lesz Kósa kihívója. Az a Zsiros Zsolt, aki nem Debrecenben született, nem is itt tanult, pár évvel ezelőttig még csak nem is hallottunk róla, hacsak nem volt valamelyikünknek dolga a nyíregyházi ügyészségen. Persze az ejtőernyős típusra van éppen jó példa a debreceni szociknál, hiszen Oláh Lajos országgyűlési képviselőnk se az a töves, gyökeres debreceni (gyökérnek ugyan gyökér, de ez most mindegy), mégis innen fut be rendre a Parlamentbe.

Na de Zsiros Zsolti (Zoffy az iwiwen) asszem hiába fut neki Lajosnak. Pedig igazán kedvesen biztatják a barátai a fészbukon. Az egyik például azzal, hogy ha valaki nyolc évig rántott húst eszik, azt is megunja, és hátha unják már Lajost is a debreceniek. Ez kedves dolog, de az illető nem ismeri a debrecenieknek a rántott húshoz, a lerágott csonthoz és Kósa Lajos hülyeségeihez fűződő viszonyát. Ciklusról ciklusra ugyanis egyre többen szavaznak rá (54 százalék 1998-ban, aztán 61, legutóbb pedig már majdnem 74 százaléknyian), és hiába mond ezzel egyenesen arányosan egyre nagyobb hülyeségeket, és hiába dönti romba a forintot, és hiába hajtogatják a szocik untig ugyanazokat a kliséket, hogy nincs diplomája meg örömlányokkal hetyeg, ez a debrecenieket egyre nagyobb százalékban nem érdekli. És a szocialisták egyre nagyobb arányban hoznak rossz döntést, amikor jelöltet állítanak vele szemben.

Annak idején Molnár István 36, 2002-ben Szathmári Károly 34 százalék esélyt kapott a debreceniektől, amit a legutóbbi jelölt, Bazsa György professzor mályen alulmúlt. Ő ugyanis csak 21 százaléknyi szavazót késztetett igenlésre, ami baromi kevés. Lehetett ezt persze már akkor is sejteni, hiszen a kiválasztása se volt (legalábbis akkori szoci ismerőseim ezt mondták) sima ügy. Állítólag Tóth Csabát kellett legyőznie az MSZP-berkeken belül, és ez csak valami sunyisággal sikerült neki. De ez már mindegy is. (Két korty kávé között azért megjegyzem: én az összes szocialista jelölt-jelölt közül egyedül Tóthban láttam fantáziát, róla feltételeztem, hogy legalább egy kicsit meg tudná szorongatni Lajos tökét. Képletesen persze.) Bazsát egyébként azért akarták polgármesterként látni a szocialisták, mert a Kósa-féle gátlástalan, bohóckodó politikai stílussal szemben akartak egy elegánsabb, európaibb altenatívát kínálni. Amire szép nagy ívben szartak a debreceni, rántott húst zabáló szavazók.

Hogy a mostani önkormányzati választáson a lerágott csontig benyaló, 12 éve rántotthúson éldegélő szavazók bohóca lesz-e a győztes, vagy a baloldal ejtőernyős européere, számomra nem kérdés. Kíváncsi volnék, ki az, akinek még az.

Megmondom a magamét (07.11.)

Aki már hallgatta Lendvai Ildikót ülőtávolságon belül, az tudja, miről beszélek. A többieknek meg se próbálom elmagyarázni. Inkább kérek még egy kis cukrot a kávémba.

A cukorról jut eszembe: Lendvai pénteken bonbonnal kedveskedett az újságíróknak, mert pártelnöki minőségében utoljára hallgathatták az ő sajtótájékoztatóját. Ám Ildikó nem tűnik el, csak átalakul a funkciója: programtanácsvezető lesz, de ez mindegy is.

A lényeg az, hogy ezen a sajtájon a Fideszt dodzsempolitikával vádolta. Azt mondta, ide-oda rángatják a kocsit, ami mindenkivel ütközik, s ezt a vezetője még élvezi is. Szerinte azonban ez csak tízéves kor alatt szórakoztató. A kormány rángatására, a cikcakkban haladásra pedig az egymásnak sokszor ellentmondó nyilatkozatokat hozta példaként. És ez az, ami miatt most a három templomtorony számolgatása közben szóba hoztam Ildikót. Mert mielőtt jól letolja a fideszeseket, jól le kéne tolnia a saját párttársait is, főleg a debrecenieket. Ők is összevissza beszélnek ugyanis, a Nagyerdő körbe(nem)kerítése frankón kihozta a szöget a zsákból.

Zsiros Zsolt és Szabó Miklós (az egyik helyi párt-, a másik bizottsági elnök) a csütörtöki közgyűlés sokkja óta nagyon mást kommunikál a parkerdő fejlesztése kapcsán. Zsiros – és a szocik többsége – azt mondja, nem szabad még több zöld területet elkeríteni a fejlesztés égisze alatt, míg Szabó Miklós (valszeg mindenki számára igencsak meglepi ódon) azzal rukkolt elő, hogy kerítsék be az egész Nagyerdőt. Az lenne csak a szép! Kerítést húzni az összes legszélső fa köré, esetleg olyan lécekből összehozva, amiket a fejlesztéshez kivágott fákból „nyernek” a fejlesztésbuzi városvezetők.

Ja, pardon, miket nem mondok! Fejleszteni kell, ezt még a legvérmesebb balosok is elismerik, ők is látják, mennyire nem retró, hanem inkább ócska, lerohadt az egész strand, a Békás, meg a többi. De azzal, hogy körbeveszik kerítéssel, csak a bűnözésnek adnak egy újabb löketet. Lesz mit feltörni, megrongálni, ellopni, lehányni, lebrunyálni, vagy esetleg lesz egy újabb hely, amiért belépőt lehet majd fizetni. Nem tudom, mi legyen. Nagyerdő kell. Fejlődés kell. Egységes álláspont, pártok fölötti, civiles-egyeztetéses szintén kell. Handabanda nem kell. Mellébeszélés nem kell.

Szabó Miklós mondjon le. Vagy mondjon mást. Lehetőleg olyat, ami a többi szocialista elképzelésével legalább látszatra egyezik.

Ildikó pedig mondja meg nekik is a magáét.

Farbára várva

Állítólag orvosi eset. Nem tudja feldolgozni a kudarcot, és beszélni se akar róla, csak vádaskodik, mutyit emleget. Varga Zoltán helyi MSZP-elnök szeretett volna lenni, de minden neki se sikerülhet. A szocialisták azt mondták, nekik bizonyíték kell, álljon hát elő Varga a farbával. Ő pedig előállt – valamivel.

Pedig az elnökválasztáson megbukott, majd MSZP-tagságáról lemondott Varga Zoltán elég mozgalmas pártmunkásságot tudhat maga mögött. Igaz, a belülről fakadó baloldaliságát a valóban baloldali érzelmű ismerősei általában megkérdőjelezték, magyarán azt mondták, nincs neki olyanja. A fő célpontja a jobboldal (vezérhímjeinek) támadása volt, csupán ez sodorta őt a szocialisták közé. Ahol – ennek ellenére – már négy éve egész jól elevickélt, sajtótájékoztatók sokaságát tartotta Zsiros Zsolttal karöltve, vállvetve.

Piszkálta például Kósa Lajos dubai útját, figyelmeztetve rá, hogy az út hétvégére esett, amikor az emírségekben sajátságos munkarend uralkodik. Máskor felidézte, hogy a polgármester 20 évvel ezelőtt fiatal politikusként egy debreceni, Hatvan utcai bérház lakásából indult politikai útjára, s mára jelentős vagyonra tett szert. De szívvel-lélekkel harcolt a fideszesek által felszámolt játszóterekért is. Szóval Varga úgy mutatta magát, mintha elkötelezettje lenne az MSZP-nek. Tán az is volt, mit tudni.

Mindenesetre mostanra jutott el odáig, hogy a háta közepére se kívánja egykori párttársait. A szocialisták pénteki cirkusza után pedig (legalábbis állítólag) körbeküldött a sajtónak egy levelet. Ebben Zsiros Zsolt – meghallgatva Varga kérését – részletfizetésről tájékoztatta egykori pártkatonatársát, s közölte vele, hogy a fennálló 200 ezer forintos tartozását október végéig fizesse ki.

A híradásokban sehol nem láttam a levél kapcsán kelt hírt, anyagot, tudósítást, valószínűleg nem sok mindent tudtak kezdeni ezzel a szerkesztőségek. Milyen tartozás és milyen 200 ezer forint? Csak nem ekkor(k)a összegű mutyikról beszélt ez a jóember?

Mert ez viccnek gyenge, mutyinak meg nulla.