2011. január 20., csütörtök

Vezetőnek születni kell

„Számaid alapján vezetni születtél (valóban), és elég sokáig élsz; kommunikációs és szellemi ember vagy.” Így jellemezte születésnapján (tegnap) Gulyás Gábort a fészbukon az egyik kedves ismerőse.GG ettől hátast dobott, s csak egy szót mondott: hevimetál. Ja nem, azt mondta, köszönöm!

Na jó, lehet, hogy hátast sem dobott, hiszen akkor valami nagyobb volumenű reakció jött volna ki belőle, de nem jött. Igaz, a január 19-ei születésnapján csaknem hét nyelven köszönte meg a gratulációkat, többek közt franciául is, amiről eszembe jutott: vajon tényleg volt valami 800 ezer forintos szállodai számla Párizsban? Amit most megvizsgál a Budai? Mert ha igen, akkor nagyon irigylem! Azért már lehet, hogy egy Julia Robertset is kapott a reggeli mellé, grátisz. Vagy egy közös fotót Heller Ágnessel, amin a nemzet által megtámadott, Gábor által megvédett filoszoph boldogan takarja el GG csúnyáját Tilla után, szabadon – majd kinyomozza, akinek kell, nem az én dolgom.

Mindenesetre azt a szép szülinapi ajándékot, hogy kinevezték a Műcsarnok igazgatójának, még a pártpolitika-ellenes alapokra hivatkozó, valójában teljesen más miatt kibukott Magyar Nemzet-affér sem ütötte ki, pláne, hogy pár napja Kósa Lajossal együtt ment fel Pestre „állásinterjúra”. Márpedig Kósa mindig is töretlen bizalommal fordult Gulyáshoz, a Modem élére is például sürgősséggel, pályáztatás nélkül nevezte ki. Bizalmat kapott a kulturális főváros-projektben, valamint tanácsadóként szintén, Lajos még azt is lenyelte neki, amikor egyszer, a helyi újságban, ha jól emlékszem Ki a legnagyobb paraszt? címmel jelentetett meg publicisztikát, nem mellékesen azzal a kicsengéssel, hogy Debrecenben a legnagyobb paraszt K. L. (Szerettem volna ide belinkelni ezt a felbecsülhetetlen értékű írást, de annyira jó a helyi lap archívuma, hogy sehol nem bukkantam rá a neten.) Mindegy, aki nem hiszi, az piszi, járjon utána.

Gulyás az ambícióit már a kinevezése utáni öt perc elteltével közleményben fogalmazta meg. Még szerencse, hogy a firkász cimbim elküldte postán, így én itt, fent, a csupazöld környezetemben is megtudhattam, miket tervez ez a széles tenyerű, fejenagy Pesten. Először is vannak ugye azok a fránya ízlések és pofonok::

Ismerve a hazai képzőművészeti szcénában széles körben ható előítéleteket, irányzat- és ízlésbeli különbségeket, az első dolgom az lesz, hogy a tulajdonosi felhatalmazáshoz megszerezzem a Műcsarnok sorsáért felelősséget érzők minél nagyobb részének támogatását.

Széép!

Másodsorban – ennek érdekében – tavasszal nyilvános konferencián bocsátja vitára az öt évre vizionált vezetői programját.

Jóóó!

Harmadrészt pedig szeretné elérni, hogy a kortárs képzőművészet Magyarországon többé ne csupán néhány ezer ember számára fontos szubkultúra, hanem az általános műveltség elengedhetetlen része legyen.

Váuuuu, LOL és wow, meg amit szoktak még írni a fészbukon a fiatalok. De mi az, hogy csupán néhány ezer? Hát nem attól volt hangos mindig a helyi sajtó, hogy két nap után jött a tízezredik, aztán meg a százezredik látogató? Majdnem minden kiállításra a „vártnál nagyobb” volt az érdeklődés legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint, ráadásul a múzeumok éjszakájára is tízezren voltak kíváncsiak, na. Akkor most mi van?

Ja, hogy a taxisok, akik egyszer éjszaka mehettek be ingyen szétnézni, nem voltak még tízen se? És hogy úgy vitték a gyerekeket csoportosan múzeumlátogatni, mint Lákátosék szavazni a rokonyokat Hadházon? Nem baj. Ha hihetünk a város hivatalos kommunikátorainak, akkor a Modem programjai igenis tömegeket vonzottak, sokakat érdekeltek, szó se volt itt semmiféle szubkultúráról. Ami itt kialakult, az maga az általános műveltség, a tömegigény – amit ez a „kommunikációs és szellemi ember” formált éveken át. Hiába, na!

Nem véletlenül írta az ismerőse, hogy vezetni született – a számai is ezt mutatják.

4 megjegyzés:

  1. Szerintem hiszi a piszi. Tehát ha nem hiszi, akkor nem piszi, de csak járjon utána. A többi stimmel.
    Az viszont azért elgondolkodtató, hogy mennyire akcióérzékeny a magyar. Pontosan tudja, hogy melyik városszéli dobozházban melyik árucikk akciós, hogy ne mondjam "ingyér van". És az ecceri ember a múzeumok éjszakáján nem azért csődül a kiállítótermekbe, mert menne ő év közben máskor is, csak nincs rá keret, hanem azért, mert "ingyér van".
    poncihter

    VálaszTörlés
  2. A hiszi a piszi csak szójáték volt, na :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Terasz!

    Érdekelnek a Modem koncepciójával és menedzsmentjével kapcsolatos vélemények és elemzések. Szakmából és laikustól, intézményeken belülről és kívülről. Nekem nem debreceniként azért vagy vagy lehetsz érdekes, mert szeretnék olvasni kritikus és méltányos, széles látókörrel és a részletekre is figyelmes jegyzeteket.

    Ez arról jutott most eszembe, hogy ez az írásod tartalomban és stílusban kiábrándítóan gyenge.

    Bódis Lajos

    VálaszTörlés
  4. Most olvastál egy kritikus és méltányos, széles látóköörel és a részletekre is figyelmes jegyzetet. Csak értened kellene.

    VálaszTörlés