Most, hogy a hidegfrontnak hála kevesebben üldögélnek körülöttem itt, a teraszomon, nyugodtan tudok visszagondolni az egykor jófej Lajosra, miközben Debrecen templomtornyait számolgatom.
A régi Lajos viszont – furcsamód – a mostani Zsoltról jutott eszembe … A szocialisták legújabb aspiránsa, Zsiros Zsolt ugyanis kifogásolt, amikor hétfőn bemutatkozott mint polgármester-jelölt. Nemtetszését fejezte ki a Debrecenben kialakult kinevezési gyakorlat miatt. Hogy történetesen itt csak az lehet vezető, akinek megingathatatlan a hűsége a fideszes városvezetés, személyesen Kósa Lajos iránt.
És Zsirosnak ebben most van némi igaza. Ez igenis kifogásolható, mégpedig azért, mert nem volt mindig így – még Lajos királysága óta sem.
Annak idején, amikor 1998-ban beült hátralévő életére a polgármesteri székbe, még nagyjából tudott normálisan nyilatkozni. Volt mondanivalója, s azt kifejező szókincse is. Nem jellemezte az azóta bohóckodássá fajult cinizmus és az önimádat sem. Szóval egész jó fej volt, na.
Akkoriban, ha megkérdezték tőle újságírók, mi alapján történik Debrecenben egy-egy igazgatónak a kinevezése, szépen rendesen elmondta, hogy: három szempontnak kell megfelelnie az illetőnek.
1.szakmailag legyen alkalmas a feladat ellátására,
2.megfelelő vezetői képességekkel bírjon, tudjon embereket irányítani,
3.működjön együtt az önkormányzattal.
Azt viszont ekkortájt a jó fej Kósa még hangsúlyozta, hogy a politikai múlt vagy hovaafenébe tartozás nem játszik szerepet. Ezt egyébként azért kellett hangsúlyoznia, mert 1999 nyarán, amikor új vezetőt kerestek a Csapókerti Közösségi Ház élére (ahová csak az addigi igazgató, Giczey Péter jelentkezett egyedül), olyan híresztelések keltek szárnyra, hogy Giczey épp az SZDSZ-es múltja és munkássága miatt nem kell Kósáéknak. Holott erről szó sem volt!
Legalábbis Kósa Lajos akkori jófej kijelentése szerint csak arról volt szó, amiatt nem akarták újabb öt évre a ház élén látni, mert nem működött együtt az önkormányzattal. (Hogy ez mit jelentett, nem tudom, hiszen a házat addig is ő vezette, addig is jól vezette, igaz viszont, hogy addig a várost részben az ő pártja vezette.)
És persze „A politika nem számít!” jeligére Kósa mindig is szívesen hozakodott elő olyan emberekkel, akik vagy egyértelműen, párt szinten, vagy nem párt szinten, de egyértelműen kötődtek a szocialistákhoz. Például Cs. Nagy Gábor, Pallás György vagy a mindig mindenkit lebaszarintó Kovácsné Erzsike főosztályvezető is ilyenek voltak.
Na szóval akkoriban Kósa még adott a dolgokra. Vagy legalább megpróbált adni a látszatra, és végül, miután Giczey megtanulta, mit jelent elégséges módon együttműködni a város vezetőivel, megkapta a további bizalmat a csapókerti ház élén.
Ám nem sokkal később a jófej Kósa elkezdett azzá válni, aminek ma látjuk. Kezdett lebomlani róla a jófejség máza, arcát egyre vastagabb bőr borította, már úgy érezte: nem kell törődni a demokratikus eszközök látszatfenntartásával sem. Nyilvánosan nyilvánvalóvá tette, hogy egyrészt a pályáztatást egy nagy baromságnak tartja (csak arra jó, mondta, hogy a „látókörünkön kívül esőknek is lehetőséget ad” – hahahahaha), másrészt kijelentette, hogy igenis meg szokták keresni a szerintük megfelelő embert egy adott pozícióba. „Csak ezt tartom felelősségteljesnek” – mondta Lajos a megkeresésekről az újságnak.
Vagyis nem csinálnak mást (még ha pályázat mögé bújva is), mint fejvadásznak: haver, cimbi előnyben. Aki, ha alkalmas, együttműködik és vezetőnek se rossz, akkor – szerintük – miért ne kaphatná meg az állást abban a vezetői székben? Itt ez lett az úzus, ma ez a bevált módszer.
Akár kifogásolja ezt valami messziről jött szocialista, akár nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése