Létjogosult bulihegyek

Én kifejezetten örülök annak, hogy a Tankcsapda a Kósa téren bulizik szilveszterkor. Legalább innen, fentről, a helyemből ki sem mozdulva, a kávémat kortyolgatva tudok végighallgatni egy koncertet 80 ezer embertársammal együtt, de tőlük mégis tisztes távolban. Hogy honnan szedtem ezt az őrületes számot? Hát a hivatalos kommunikációból…

Na, nem a mostaniból, hanem a tíz évvel ezelőttiből, legalábbis onnan rémlik a tömeg ilyen mértékű „megbecsülése”. Annak idején ugyanis, amikor Kósa Lajos polgármester a druszája, Galambos Lajos produkcióját hívta vendégségbe az akkor újonnan kikövezett térre, a Nagytemplom elé, szilveszterkor, millennium idején, akkor a meglehetősen nagy felháborodás (Dáridót? Ide? Kék a szeme? Elment ennek az esze?) csillapítására azt mondták, hogy igenis nagy igény mutatkozik a tömegkultúra e rétege iránt. És azt is mondták, hogy bizony voltak ott, a Téren vagy nyolcvanezren, bár – hivatalos, alátámasztó adatok híján – ezt az információt valószínűleg az alkohol okozta kettős látás torzítása hozta ki a kommunikátorokból.

A lényeg az, hogy akkoriban Lajos (Galambos) tényleg sok ember előtt trombitált Debrecen központjában, Lajos (Kósa) regnálásának első látványos beruházása helyszínén, s ezzel sikerült törést okozni a nyakas cívisek korábbi kulturális ellenállásán: a fő téri bulihegyek mindenféle rétegben létjogosultságot nyertek.

Erre visszaemlékezvén egyébként kicsit furcsának tűnt Lukács Laci minapi nyilatkozata, amikor azt mondta: nem szokványos dolog télen szabadtéri koncertet csinálni, de szeretik a kihívásokat és bíznak benne, hogy egy ilyen „valóban nem mindennapi” koncerttel sokan köszöntik majd velük az új évet.

Mivel ők már évekkel ezelőtt egyértelművé tették mindenki számára, hogy hithű lokálpatrióták, s így számukra Debrecen a főváros, biztos vagyok benne, hogy rengetegen koccintanak velük idén éjfélkor. Igaz viszont, hogy amikor a lokálpatriótás interjút adták, akkor épp a 15 éves születésnapjukra készültek a Főnixben, ahol mindig is szokták az évet zárni, hiszen (őket idézem) „a cívisváros rendelkezik az országban a második legnagyobb, a hangzás szempontjából viszont az első helyen álló csarnokkal”. Ami most mégsem adott nekik otthont…

És azt se felejtsük el, hogy ugyanekkor (2004-ben) Kósa Lajos a város szimbólumaként beszélt a Csapdáról, ami szerinte – a fiatalok között – ugyanolyan, mint a Nagytemplom vagy a Loki futballcsapata.

Úgyhogy most, 2010-ben, különböző okokból (beszélnek itt valami kézilabda meccsről meg zenekaron belüli viszályról) szabadtéri banzáj lesz a szilveszteri, s az egyik szimbólum emeli majd a másik fényét: a kedvelt rockzenekar hangosítói rengethetik meg a tiszteletteljes templom ablakait december 31-e éjjelén.

Arcunk csupa derű.

Tilitoli, házon belül

Helyére került a fiú. Hosszú éveken át tartó, súlyos vádakkal terhelt időszak és olykor súlyosan terheltnek tűnő emberek által vívott küzdelem után, de a helyére került. Tóth Attila a Vörös Polip céltáblájából a megyei közgyűlés alelnöke lett.

Gondolom legalábbis, hogy most a helyén érzi magát. Azt írja a megyei lap internetes kiadása, hogy pénteken alelnökké választották Tóth Attilát a megyei közgyűlésben. Azt is írja (persze nem így, ezt csak én mondom), hogy neki sikerült az, ami Halász D. Jánosnak nem: külsősként került a testület élére. Rácz Róbert elnök tett ugyanis javaslatot a személyére, „élve a törvény adta lehetőséggel, hogy kívülről, tehát nem a testület tagjai közül kerüljön ki a második alelnök”.

Azt is ugyanitt olvasom, hogy az ellenzék képviselői hangsúlyozták ugyan, hogy nem a jelölt személye ellen van kifogásuk, de nem támogatták az előterjesztést. Azt mondták, elég egy alelnök ehhez a leminisített testülethez. Pálfi Zoltán, a Jobbik frakcióvezetője a költségtakarékosság szükségességére figyelmeztetett, míg Tóth József (MSZP) szerint egy „kakukktojás” nem szerencsés választás.

Csodálkoznék egyébként, ha a jelölt személye ellen a szociknak nem lenne kifogásuk. Hiszen párttársuk, Juhászné Lévai Katalin (akit Vörös Polipként vonultatott be nagybecsű könyvével egy helyi, magát újságírónak nevező személy), és aki Rácz Róbert feneke előtt koptatta a sajátjával az elnöki széket, hosszas vitába keveredett Tóth Attilával. Olyannyira hosszúra nyúlt már a hajcihőjük, hogy legutoljára a kampány idején, szeptemberben lehetett olvasni valami végrehajtásról Juhászné ellen. Az ügyről Tóth Attila, a megyei polgárőr szövetség elnöke a nol.hu-nak azt mondta: Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés volt elnöke elvesztett vele szemben egy személyiségi jogi pert, ezért a bíróság a politikust 30 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte 2008 őszén, ám Katika a lóvét azóta sem virította. Sőt, nem átallotta kampányfogásként aposztrofálni Tóth Attila e legutóbbi húzását.

(A kettejük harcáról készült, egyik rendkívül elfogult, egyoldalú, színvonal nélküli újságcikket itt olvashatják.)

Na tehát, pontosan annyi nappal ezelőtt, ahány tornya van a mi csodálatos Nagytemplomunknak, ez a Tóth-gyerek bekerült a testület vezetésébe. Azzal a hivatalos kommunikációval övezve, hogy a kevesebb képviselőre is ugyanannyi feladat hárul, mint a többre, s ebből az következik, hogy egyenként több munkát kell majd végezni még jobb irányítással. Rácz Róbert, a polgárőrszövetség által nemrég szintén kitüntetett vezető hangsúlyozta: „Tóth Attila a megyei önkormányzat munkatársaként eddig is dolgozott már a közgyűlésnek, most csak „átfestjük a hátán a számot”, a rá eső költség előző pozíciójának helyén megtakarításként jelenik meg”.

„Tóth Attila a megyei polgárőrszövetség vezetője, a megyei önkormányzat elnöki tanácsadója; agrár-közgazdász, településüzemeltetési szakmérnöki, növénytermesztési mérnöki diplomával rendelkezik.”

Én pedig, hogy a templomtoronyszámolgatáson kívül mással is tornáztassam az agyamat, megnéztem, mennyit kap egy közgyűlési alelnök kápé. Igaz, a megyei önkormányzat honlapján
csak 2009-es adatot találtam, de kiindulási alapnak az is jó.

E szerint az alelnök illetménye 560 ezer, a költségtérítése 112 ezer forint. Jár neki étkezési hozzájárulás is, 12 ezer havonta, munkaruha juttatás évente 77 ezer 300, beiskolázási támogatás évente, gyerekenként 21 450 forint, önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás 3000 forint/hó, üdülési hozzájárulás pedig 39 ezer forint évente. Ez havi szinten összesen 687 ezer, az üdülés, a cucc meg az iskola pedig 159 200 forint éves szinten.

Ha ennél többet kapott tanácsadóként, akkor máris tényleg jobban járt az önki, meg mi, adófizetők is, és ennek örülünk. Meg annak is, hogy a költséghatékonyság nemcsak olyan intézkedésekből áll, mint például hogy ugyanabban az évben összesen 44 főt érintő álláshelymegszüntetésről döntöttek a megyénél, hanem ilyenből is, amikor csak áthelyeztek valakit egyik helyről a másikra.

Házon belül maradt, csak feljebb lépett. Most van végre a helyén. Gondolja ő.

Tetőt kap a terasz(om?)

„Gulyás Gábor igazgató szerint az a MODEM szerencséje, hogy Debrecent ilyen politikus vezeti, mint Kósa Lajos.” Szerintem meg az én szerencsém nem biztos, hogy az, hogy a Modemet Gulyás Gábor vezeti, s hogy ő ilyen jóban van Kósa Lajossal. Mert Gábor akármit kitalálhat, a főnök úgyis ráhagyja.

Most a legutóbbi, amiről itt fent – a törzspincérem mondta! – beszélnek, hogy befedik a harmadik emeleti teraszt. Vagyis (hacsak nincs itt még egy) engem. Vagy, ha nem engem, akkor a másikat, ami ezek szerint itt volt, alattam, mellettem, csak senki nem használta. Akáhogy is, az építkezés kifejezetten koherens velem, nem tudok elmenni mellette szó nélkül.

Azt ugye tudjuk, hogy a Kölcsey Központ tervezője annak idején egy „mindentudó” házat álmodott meg, amelyben egy üvegfalú panorámalift felrepít bennünket a tetőteraszra, ahol csupazöld környezetben, a város templomtornyait számolgatva kortyolhatjuk a kávénkat. Legalábbis így hirdeti magát saját honlapján a mindentudó ház, ami – mint kiderült – mégsem tud mindent.

Gulyás Gábor a fentebb már idézett bölcsességen túl a minap ugyanis azt is mondta, hogy a terasz célszerűtlenül lett kialakítva (mert az egyik kiállítótérből nyílt, és így valójában nem lehetett használni), ezért hasznosítani kell. Beépítik tehát és multifunkcionális térré alakítják az egész legfelső szintet.

Mondjuk maga az épület is multifunkcisnak indult, nem tudom, Kováts András építész, a városi főépítész kétpetéjű ikertestvére miért pont erről a szintről feledkezett meg. Na de ez már mindegy is. Azt ígérik viszont, hogy valami lépcsőház melletti tetőszakaszt védőkorláttal(???) megerősítve terasszá alakítanak, tehát nekem mindenképp lesz helyem (talán kettő is), csupazöld környezetem, ahol kávét kortyolgatva megszámlálhatom majd Debrecen csodálatos templomtornyait.

Gábornak pedig lesznek, vannak még álmai, közép-európai babérok, modern kultúra, kulturális középpontság, csak egy normális, célszerűen kialakított térszerkezetű épület kell hozzá. Most már remélhetőleg ez is megadatik neki, hiszen Lajos jóváhagyta, Andrást lebaszarintották (gondolom), Gábor pedig vizionálhat magának egy olyan multifunkci gigaépítményt, amibe az álmain kívül akár még a polgármesteri motorozás is belefér. S nemcsak egy fotó erejéig.

Frenki góz tu Halivud

Azt hittem, ha az életmód rovatra kattintok, majd olvasok valami jó kis tanácsot a túlzott kévékortyolgatás vagy a mértéktelen templomtoronyszámolgatás ártalmairól. De tévedtem.

Ehelyett azt olvastam az önkormányzati hírportál (a kiegyensúlyozott és független DTV internetes kiadásaként létező) dehir.hu életmód című rovatában, hogy a Debrecen Televízió stábja ismét(!) Amerikában járt, és a nagy sikerre való tekintettel – a sorok közül kiolvasott értelmezésem szerint legalábbis – majd megint visszamegy oda.

Hogy milyen költségen utaztak a fiúk, nem tudni, ez nem derült ki a hosszú lére eresztett tudósításból.

Pedig amúgy sok minden viszont napvilágot látott: például, hogy az egyik szabadságharcos itthon nem szerette a magyar népzenét, az USÁ-ban ellenben igen. Meg az is megtudható, hogy ezek az emberek különböző magyar közösségekben találnak menedéket, így enyhítik honvágyukat, s ezeket keresi fel a Debrecen Televízió stábja. „Dokumentumfilm-sorozatot készít az amerikai magyarság életéről.”

„– Missziós munka az, amit Önök tesznek – így jellemezték a Krisztus vándorai című dokumentumfilm sorozatot, melyben az amerikai magyar református egyház történetét mutatta be a Debrecen Televízió. Tíz szövetségi állam közel 100 gyülekezetét, templomát kereste fel stábunk. Többségükben olyanokat, melyek már nem működnek, vagy utolsó óráit élik. A film emléket állított; bemutatta az elődök akaraterejét, elszántságát, hitük, magyarságuk iránt érzett ragaszkodását. Ez az elmúlásról szólt. A Krisztus vándorai című filmsorozat bemutatóin azonban megfogalmazódott az igény, hogy az élő amerikai magyarságot is ismertessük meg a hazai közönséggel. Ennek a kérésnek tesz most eleget a DTV stábja.”

Mivel nekem itt, a teraszon nincs tévém, nem láttam ezeket a sorozatokat. (Talán jobb is.) És azt sem tudom, hogy a bemutatókon kikben fogalmazódott meg az igény s ki fogalmazta meg végül a kérést? Széles Tamásban fogalmazódott meg igény és kérés egyszerre, vagy Kósa Lajosban netán, esetleg valamelyik itthon maradt 56-os hősben, vagy úgy történt, hogy az 56-osokban megfogalmazódott az igény a disszidált társak és leszármazottaik bemutatására, Széles Tamás pedig megfogalmazta a kérést Kósa Lajosnak? Vagy netalántán a debreceni détévénézőkben burjánzottak fel ezek a gondolatok? Hogy milyen jó is volt, istenem, a Krisztus vándorai című, missziót teljesítő dokumentumfilm-sorozat, feltétlen legyen folytatása?

A tudósításból egyébként azt is megtudhatták a Debrecen határainál messzebbre nem jutott, legfeljebb a Bem téren sétálgató nézők-olvasók, hogy „San Fransisco utcáin sétálva a városházával szemben találjuk a Magyar Fájdalom szobrát, amely az 1956-os forradalomra emlékeztet.” És persze nem maradt hiányérzetük a focifanoknak sem, hiszen kiderült: „Hangosan szól a sípszó és a magyar vezényszavak egy san fransisco melletti focipályán. (…) Ahogy mondják: a foci számukra nemcsak kikapcsolódás, vagy egyszerűen sport. Több annál, a zöld gyep, a labda feledteti a honvágyat. Játék közben a szülőföldet közelebb érzik szívükhöz.”
Most itt elmorzsoltam egy könnycseppet, mert eszembe jutott az a szép, ződ gyep… Na de ez most mindegy is.

A slusszpoén azonban még csak ezután jött. Nem elég, hogy a fiúk már voltak kétszer (legalább), de még mennek is, újra. Hiszen „nemcsak a nyugati parton végzik áldozatos munkájukat a magyar közösségek. A keleti part nagyvárosaiban hasonlóan gazdag kulturális és értékmentő élet folyik. Hogy milyen, annak megismerése és bemutatása még előttünk áll.”

Hirdetés következik: Kedves debreceni adófizetők, DTV-nézők, dehir-olvasók, figyelem! Egy szerencsés nyertes a DTV-stábjával utazhat a következő amerikai misszióra. Természetesen nem a saját költségén.

Hisz valószínűleg nem azon utaznak a fiúk sem.

Hitelesen

Sose értettem a gazdálkodáshoz, se a költségvetéshez, ebbéli tudományom mindig kimerült abban, hogy tudtam: ha a kávémat harmadikán hitelbe kérem, akkor azt legkésőbb tizedikén illik kifizetni. Megemelt borravalóval együtt természetesen.

De nem számolgattam soha, hogy hogyan áll az adósságállományom, igaz, se lakásom, se kocsim nincs, szerencsére a tetőteraszon létezésnek ilyen téren vannak kifejezett előnyei. És nem csak a csupazöld környezetre meg a látótérbe kerülő, csodálatos templomtornyokra gondolok.

Na éppen ezért nekem az is kínai volt, amit a polgármesteri hivatal (vagyis az önkormányzat) honlapján a tegnapi közgyűlésről olvastam. Azt írják ugyanis:

„Az önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről szóló jelentést is elfogadták a képviselők. Az már most kiderült, hogy a bevételek el fognak maradni a várttól, ám a város újabb hitelek felvételét nem tervezi, inkább a takarékoskodást tartja megoldásnak. Az önkormányzat adósságszolgálata egyébként a következő esztendőben csökken a 2010. évihez képest. A polgármester arról is beszámolt, hogy az állami különadók bevezetése miatt az Auchan áruházlánc úgy döntött, mégsem létesít áruházat Debrecenben.”

Vagyis az én kávétól felspannolt paraszti eszem ebből azt vonja le, hogy újabb hitelt nem veszünk fel, gyerekek, hanem összébb húzzuk a kövér hasunkon a nadrágszíjat. (A Varga Lászlóén ez mondjuk már nemigen lehetséges…)

Ám az önkormányzat másik honlapján, a szócsőn meg mintha mást olvastam volna, vagy csak én értek félre valamit.

Ők azt írják:

„Kósa Lajos polgármester ma arra tett javaslatot, hogy a folyószámlahitelt az eddigi 2 helyett 3 milliárdra emeljék fel. Az ok, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a KÖZOP pályázatok közbülső kifizetését.”

Szóval nem kettő, hanem 3 milliárd lesz a város folyószámlahitele. Újat nem veszünk fel, de a régit megemeljük? Jól értem? Persze ahhoz, hogy ne csak a templomtornyokat lássam tisztán, hanem a város eladósodását is, megnézhetném az előterjesztést, csakhogy abból úgyse értek semmit. Ezért lenne jó, ha valahol olyan tudósítást olvashatnék, ami megérteti a magamfajta bugrissal is a dolgokat.

A portál egyébként nagyon kiegyensúlyozottan tudósított az ülésről, mert a cápamosolyú Szathmárinak, illetve a konkrétumot és értékelhető dolgokat nem nagyon mondogató Jenei Imrének is adott a szájába pár szót.

„Szathmári Károly (MSZP) azt javasolta, hogy a következő üléseken készüljön terv a pénzügyi helyzet egyensúlyban tartására. A szocialista politikus úgy látja, hogy főleg a bevételi oldalon jelentkező 4,4 milliárd forintos lehetséges hiány indokolja az intézkedéseket. Jenei Imre (Fidesz-KDNP) úgy látja: a nehéz gazdasági helyzetben csak körültekintően lehet pénzügyi lépéseket megtenni.”

Azannyát! Ezek aztán megmondták!

De akkor mi is a lényeg tehát? Az, hogy a város bevétele 4,4 milliárd forinttal kevesebb lesz. A hitelünk pedig 1 milliárddal nő.

A vaktyúk szeme

„Az emberek biztonsága érdekében fontos, hogy az önkormányzatok is a polgárőrök mellé álljanak és segítsék a munkájukat.” Ezt nem én mondom, hanem Rácz Róbert, tehát igaz.

Szép pár is ám a zöld mellényes polgárőr és a mellette szintén láthatóságiban feszítő önkormányzat, amint állnak az iskolánál egymás mellett, segítve a másik munkáját. Mert a polgárőrök tényleg jó, hogy vannak, le a kalappal azok előtt, akik sokszor még az éjszakájukat is járőrözéssel töltik, amitől jobb lesz az emberek biztonsága. Bár most, hogy a kormányváltás óta – már két hét alatt! – jelentősen javult a közbiztonság (például rács mögé dugtak bizsut lopó, vérmes gimnazistákat), talán pihenhetnének kicsit.

Rácz Róbert egyébként azért mondta azt az okosat, amit idéztem tőle, mert kitüntetést kapott. Azt írja a független détévé elfogulatlan honlapja, hogy a „ceremónián részt vett Rácz Róbert a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke is, akit a szövetség emlékéremmel tüntetett ki elismerve ezzel azt a munkát, melynek eredményeként szoros együttműködés alakult ki a megyei önkormányzat és a helyi polgárőrök között.” Azt ugyan nehéz elképzelni, hogy a megyei önkormányzat (hivatala? dolgozói? képviselői?) hogyan tud „szorosan” együttműködni a helyi (debreceni? hajdú-bihari?) polgárőrökkel, de ha ők mondják, akkor úgy van.

/Zárójeles megjegyzés következik: „Kiemelkedő szakmai tevékenységéért elismerést kapott Tóth Attila, a Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség elnöke is, akit egy karddal jutalmaztak. – Amit nyilván szívesen megforgatna Juhászné Lévai Katalin testében./

Na mindegy is, erről a nagyszabású, a budapesti Teve-palotában megtartott rendezvényről majd biztosan legalább 8 oldalon számol be a közpénzből megvalósuló, mindannyiunk szellemi (le)épülésére szolgáló, Hajdú-bihari Hét. Már alig várom!

Bár az igaz, hogy ha Rácznak 8 oldalt szentelnek, akkor Papp Lacinak is kell vagy négy minimum, mert végre alpolgármester lett. Igaz, pár évvel ezelőtt, amikor a felesége (önhiki módon persze) bekerült az István úti ingatlan-ügybe, akkor még a firkász cimbimnek állítólag azt mondta, szó sincs arról, hogy Kósa helyébe akarjon lépni. Márpedig ezzel az alpolgármesteri pozícióval nekem az az érzésem, hogy pár ciklus múlva, amikor Lajos már megunta magát a poszton, és elmegy világkörüli útra a motorjával, akkor Papp Laci lehet az utódja. (Esetleg Széles Diána, bár azért ennél sovinisztábbnak tartom a Fideszt, ráadásul a nők pozícióba tolása a szocialisták jellegzetessége, fujjj.) Szóval három-négyszer négy év múlva elképzelhető, hogy Debrecen polgármesterét Dr. Papp Lászlónak fogják hívni. Ha nem a próféta szól belőlem, akkor tévedtem.

De emlékezzünk rá: én már annyi hónappal ezelőtt megmondtam Halászdé kiebrudalását az önkormányzatból, ahány református templomtornyot látok most éppen.

Jó, na, vaktyúk is talál szemet alapon…

Felér egy foghúzással

Nem tudom, hogy ha a hátralévő életemben még alkalmassá válhatnék a szülésre, hova mennék. De azt sejtem, hova kellene Geréb Ágnesnek mennie.

Ugyan Dr. Sarlatán nem Debrecenben praktizál, itt is mindig indulatokat szít a kórházi kontra otthon szülés kérdése. A firkász cimbim felesége legutóbb a Kenézyben szült, ami után megfogadta, a közelébe se megy többet annak az intézménynek, legalábbis ami a szülészet-nőgyógyászatot, vagyis annak azt az egy orvosát illeti. Egy másik barátom párja pedig a klinikán nyomta ki magából a gyereket, igaz, már vagy 15 évvel ezelőtt, de szintén kijelentette, oda többet nem. Mégis, mindkét asszony ódzkodik az otthonszüléstől…

Mert az, ahogyan Geréb csinálja, inkább ijesztő és visszataszító, mint szimpatikus – ebben a formában nem követendő.

De mi volt a baja a két ismerősömnek a két debreceni intézménnyel? Alapvetően, az ellátás tekintetében semmi. Kértek (ha kértek), és kaptak (ha kértek) érzéstelenítőt, törődtek velük a szülésznők, tiszta volt a (külön)szoba, és jutott pár elterelő, jó szóra is energia. Ami a klinikán mégis baj volt, az a bababarát ellátás, amire az ismerősöm nem volt felkészülve: arra, hogy nulla órától éjfélig vele lesz a gyerek, akit még bepelenkázni se tudott, szoptatni se, tanulta még csak az egész anyaságot, de ahhoz viszont már nem volt elég segítség a kórházban. Úgy érezte, nem törődnek vele eléggé.

A kenézys ismerősöm viszont az orvostól akadt ki. Aki durván ráförmedt, hogy nem jól tartja a karját az infúzióban, hogy nem jól nyom (a fájásgyengeségről mintha nem vettek volna tudomást, vagy csak azt hitték, az oxitocin mindent megold), meg minek sír azon, hogy a gyerek kulcscsontja eltört, előfordul az egy ekkora súlyú babánál. (Apropó súly: vajon arra miért nem derült fény, hogy a magzat nem 3 kilóval, ahogy várták, hanem 4,30-cal született? ) Ráadásul a doki mintha amiatt lett volna a legidegesebb, amiért nem mehetett haza a szokásos 3 órakor, hanem majd csak 5 után.

Szóval mindkét esetben az emberi oldal sérült valamennyire. Épp az, aminek fontosságát az otthonszülés hirdetői is szokták emlegetni. Az emberi hangot, a humánumot, az empátiát, a kellemes, lágy zenés környezetet meg a többit.

Mégsem akar egyikőjük sem otthon szülni, inkább mennek másik orvoshoz, esetleg másik intézménybe, de mindenképp kórházba, mert ma még csak ez van. Nincs kitalálva más. És ezt jó lenne, ha dr. Geréb is felfogná végre. Amíg pedig képtelen tudomásul venni a korlátait, addig korlátok közé kell zárni. Vagy rács mögé – aztán védje onnan a maga igazát.

Most, hogy a forró kávét kortyolgatva hirtelen megfájdult a fogam, nem épp kellemes rendelőszag csapta meg az orromat itt fent, az amúgy fantasztikus levegőjű, csupazöld környezetben.

Biztosan a foghúzás is sokkal kellemesebb lenne egyébként az otthoni fotelünkben, tévénézés közben, megfelelő körülmények között, 100 százalékos biztonsággal, steril körülmények közepette. Mégse jut eszébe senkinek, hogy házhoz hívja a fogorvosát.