2010. október 16., szombat

A vaktyúk szeme

„Az emberek biztonsága érdekében fontos, hogy az önkormányzatok is a polgárőrök mellé álljanak és segítsék a munkájukat.” Ezt nem én mondom, hanem Rácz Róbert, tehát igaz.

Szép pár is ám a zöld mellényes polgárőr és a mellette szintén láthatóságiban feszítő önkormányzat, amint állnak az iskolánál egymás mellett, segítve a másik munkáját. Mert a polgárőrök tényleg jó, hogy vannak, le a kalappal azok előtt, akik sokszor még az éjszakájukat is járőrözéssel töltik, amitől jobb lesz az emberek biztonsága. Bár most, hogy a kormányváltás óta – már két hét alatt! – jelentősen javult a közbiztonság (például rács mögé dugtak bizsut lopó, vérmes gimnazistákat), talán pihenhetnének kicsit.

Rácz Róbert egyébként azért mondta azt az okosat, amit idéztem tőle, mert kitüntetést kapott. Azt írja a független détévé elfogulatlan honlapja, hogy a „ceremónián részt vett Rácz Róbert a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnöke is, akit a szövetség emlékéremmel tüntetett ki elismerve ezzel azt a munkát, melynek eredményeként szoros együttműködés alakult ki a megyei önkormányzat és a helyi polgárőrök között.” Azt ugyan nehéz elképzelni, hogy a megyei önkormányzat (hivatala? dolgozói? képviselői?) hogyan tud „szorosan” együttműködni a helyi (debreceni? hajdú-bihari?) polgárőrökkel, de ha ők mondják, akkor úgy van.

/Zárójeles megjegyzés következik: „Kiemelkedő szakmai tevékenységéért elismerést kapott Tóth Attila, a Hajdú-Bihar megyei Polgárőr Szövetség elnöke is, akit egy karddal jutalmaztak. – Amit nyilván szívesen megforgatna Juhászné Lévai Katalin testében./

Na mindegy is, erről a nagyszabású, a budapesti Teve-palotában megtartott rendezvényről majd biztosan legalább 8 oldalon számol be a közpénzből megvalósuló, mindannyiunk szellemi (le)épülésére szolgáló, Hajdú-bihari Hét. Már alig várom!

Bár az igaz, hogy ha Rácznak 8 oldalt szentelnek, akkor Papp Lacinak is kell vagy négy minimum, mert végre alpolgármester lett. Igaz, pár évvel ezelőtt, amikor a felesége (önhiki módon persze) bekerült az István úti ingatlan-ügybe, akkor még a firkász cimbimnek állítólag azt mondta, szó sincs arról, hogy Kósa helyébe akarjon lépni. Márpedig ezzel az alpolgármesteri pozícióval nekem az az érzésem, hogy pár ciklus múlva, amikor Lajos már megunta magát a poszton, és elmegy világkörüli útra a motorjával, akkor Papp Laci lehet az utódja. (Esetleg Széles Diána, bár azért ennél sovinisztábbnak tartom a Fideszt, ráadásul a nők pozícióba tolása a szocialisták jellegzetessége, fujjj.) Szóval három-négyszer négy év múlva elképzelhető, hogy Debrecen polgármesterét Dr. Papp Lászlónak fogják hívni. Ha nem a próféta szól belőlem, akkor tévedtem.

De emlékezzünk rá: én már annyi hónappal ezelőtt megmondtam Halászdé kiebrudalását az önkormányzatból, ahány református templomtornyot látok most éppen.

Jó, na, vaktyúk is talál szemet alapon…

1 megjegyzés:

  1. Ez most nekem egy kicsit kínai, vsz. a nagy távolság miatt (értsd: Mo-Kína), de a szekunder mondanivalója egybecseng a távolmagyar tapasztalataimmal. Mindenesetre az biztosan jó dolog, ha kormányzati ciklusokon átívelő kapcsolatépítésekért valakik elismerést kapnak. Ez a kontinuitás biztosan jó lenne (legalább annyira, mint az etruro-magyar a dákorománnal szemben)

    poncihter

    VálaszTörlés