Légi parádézás

Amikor ma beléptem az üvegfalú panorámaliftbe, hogy felrepítődjek a tetőre, a csupazöld teraszomra, egy ismerős férfit vettem észre a Kölcsey földszintjén. Nem tudom, melyik kiállításra jött, de biztos, hogy az a pilóta volt, akivel pár évvel ezelőtt elmentem szúnyogirtani, repülővel. Főosztályvezető ajánlotta fel, én pedig éltem az alkalommal.

És nem bántam meg!

Nagyjából ötezer hektáron szálltunk gépen fölébe, fentről nézve térkép volt a táj. Itt ugyan nem lakott Vörösmarty Mihály, viszont lakik több tízezer debreceni, akiket esténként őrületbe kerget a sok vérszívó. Akkoriban pont ugyanannyi szúnyog jutott egy helyi lakos bőrének egyetlen négyzetcentijére, mint ma: rengeteg. A repülős vegyszerezés azonban erre nem segítség – ezt a pilóta is megmondta. (És finomabban fogalmazva bár, de ugyanezt mondta a városüzemeltetési osztályvezető is: a hatásfok kb. 70-80 százalék, mert hamar jön a „rovarutánpótlás.)

A sok millió forintba kerülő légi kemotoxot egyébként is főleg a belváros meg a Kadosa utca fölé koncentrálják, persze nem azért, mert ott lakna bárki potentát is. Hanem azért, mert a turisták, akik még mindig azt hiszik, hogy a virágkarnevál valami brazil fiesztaélménnyel egyenlő, soha többé nem jönnek vissza, ha agyoncsipkedik őket a cívis szúnyogok. (Mondjuk amúgy se, de ez most mindegy.)

Idén már kiszórták az irtót. Az ukázt a polgármesteri hivatal városüzemeltetési szakijai adták ki, arra hivatkozva, hogy az elmúlt időszak változékony, csapadékos és meleg időjárása kedvezett a szúnyogállomány elszaporodásának. „Lakossági bejelentések nyomán – a lakosság nyugalma érdekében, valamint megelőző jelleggel” lőtték ki a cuccost a város légterében, 5000 hektáros területen. És nem ám csak a belvárosban – ahogy én azt nagyon rosszindulatúan feltételeztem –, sőt még csak nem is Debrecen teljes területén, hanem a külsőségek (mint Bánk vagy Haláp) vérszívóit is legyilkolták a két nap alatt, a majd 9 millió forintból.

Balzsamos augusztusi nap lévén sokan ülnek most itt velem együtt a teraszon. Akik közül többen csapkodják a karjukat, összedörzsölik a lábukat, tenyerüket. Küszködnek a szungyikkal. A pincérem jellegzetes riasztókrémszagot húz maga után, azt mondja, máskülönben nem tudna dolgozni a vakarózástól.

Merthogy annyi itt, a város szívében (is), a Kölcsey tetején, csupazöld környezetben a szúnyog, hogy már kénytelenek voltak telefonálni egyet a hivatalba. „Kéne még egy szórás fiúk!”

Ha másért nem, legalább augusztus 20-ra való tekintettel.