Egy-egy gyertya égjen

Kíváncsi vagyok, lesz-e kukába dobott tévé, selyemzászlóval fejbe vágott médiamunkás vagy elhajítva darabokra tört sörösüveg . Hogy hó esik-e majd, nem tudom. De ha esik, ha nem, ezek összegyűlnek itt tüntetni, demonstrálni, gyertyát gyújtani a soha nem létezett, mindig csak vágyott sajtószabadságért.

Debrecenben hagyománya van a tüntetéseknek. A legismertebb az Ágoston-féle jobbikos-gyurcsányos-takarodj volt, ami ezerötszáz napig adott szabadtéri esti programot az otthon unatkozóknak. A végére már egészen megszoktam, a kávékortyolgatás és a templomtoronyszámolgatás is csak úgy ment igazán, ha a háttérből hallatszott a monnyonle. A Fidesz kétharmada és a fülkeforradalom azonban őket is lesöpörte, s mióta hazamentek a legények, csendes unalomban telnek a hétköznapi, fő téri esték.

Rajtuk kívül ilyen kitartó társaságot nem találni Debrecenben. Néha kivonul egy-egy csoport: például a „Jézus is jászolban született!”-mozgalom, azaz Geréb Ágnes hívei, vagy az egyetemisták a tandíj ellen, és volt, amikor Rogán Antal szólalt fel a piroslapos tüntetésen Debrecenben (az ügynöktörvényt szorgalmazva) nagyon-nagyon sok évvel ezelőtt. Arra is volt már precedens, hogy maga Kósa Lajos vezetett tüntit, igaz, nem Debrecenben, hanem Pesten, de ez most mindegy is. A lényeg, hogy bármelyik párt, civil szervezet, magánszemély, politikus szimpatizánsai vagy ellenzői érezhetik úgy, hogy nincs más választás: utcára kell menni, és békésen, szervezetten demonstrálni az igazukért.

Most viszont nem tudni egyértelműen, kik érzik ennek szükségességét. Vannak, akik épp ezért neveket szeretnének hallani, mert úgy gondolják: bizonyos emberek mellé, mögé nem sorakoznának fel az utcán, kamerák szeme láttára, bármily támogatandó is az ügy. Mások úgy vélik, mindegy, kik szervezik, és az is, miről szól, ők félnek elmenni, mert ha a főnök meglátja őket az esti híradóban a városi zsebtévében, akkor másnap már be sem kell menniük dolgozni. Akadnak azonban olyanok is, akik névvel, arccal hívogatnak, nem félnek semmitől, csak egy dologtól legfeljebb: hogy kevesen lesznek, s a gyertyagyújtásos szimpátiatüntetés kínos unalomba fullad. Éppen ezért bátorítanak, agitálnak: István Gadus (forrás: Debreciner Hírek) azt írja: „Na jó!!!Barátaim és ismerőseim)))gyüjjetek mert tüntetés lesz...oszt jó lesz!!Ha hó lesz ,ha nem lesz...lesz)))))”

Róla jut eszembe: ő már nem egyszer kifejezte nyilvánosan a helyi sajtóról kialakított véleményét a városban. 2007. március 13-án például jelképesen kukába dobta a debreceni közmédiumokat az SZDSZ megyei elnökeként, debreceni önkormányzati képviselőként, egy évvel korábban pedig „lefoglalta” a városi tévét. Most is biztat, hív mindenkit: menjenek, gyújtsanak gyertyát azért, ami szerinte nem létezett már 2007-ben és 2006-ban sem. (De nem létezett az azelőtt sem, 1989-től függetlenül sem, soha, semmikor sem.)

Mivel Gaduson kívül is inkább a liberális gondolkodású fészbukosok invitálnak az esti gyertyagyújtásra, megkockáztatom, ők lesznek ma többségben. Akit tehát ez érdekel (neveket akar hallani), az őket figyelni menjen ki. Aki a helyi sajtóról akar a kameráknak hátat fordítva kritikát mondani, az azért gyüjjön ki. Aki a Kossuth téri esti tüntetések hiányát pótolná valamelyest, az azért ne maradjon otthon. Aki a szocikat, komcsikat baszlatná, az most is találhat alkalmat, kommunistázni bárhol, bármikor lehet. Aki pedig a sajtószabadság kivívásának szent céljáért, a médiatörvény megzabolázásáért, a médiahatóság meg az egész eljárási rend demokratizálásáért akar részt venni, hát pláne ne hagyja ki az alkalmat.

Én mindenestre itt leszek. Fent, a teraszon.

Vezetőnek születni kell

„Számaid alapján vezetni születtél (valóban), és elég sokáig élsz; kommunikációs és szellemi ember vagy.” Így jellemezte születésnapján (tegnap) Gulyás Gábort a fészbukon az egyik kedves ismerőse.GG ettől hátast dobott, s csak egy szót mondott: hevimetál. Ja nem, azt mondta, köszönöm!

Na jó, lehet, hogy hátast sem dobott, hiszen akkor valami nagyobb volumenű reakció jött volna ki belőle, de nem jött. Igaz, a január 19-ei születésnapján csaknem hét nyelven köszönte meg a gratulációkat, többek közt franciául is, amiről eszembe jutott: vajon tényleg volt valami 800 ezer forintos szállodai számla Párizsban? Amit most megvizsgál a Budai? Mert ha igen, akkor nagyon irigylem! Azért már lehet, hogy egy Julia Robertset is kapott a reggeli mellé, grátisz. Vagy egy közös fotót Heller Ágnessel, amin a nemzet által megtámadott, Gábor által megvédett filoszoph boldogan takarja el GG csúnyáját Tilla után, szabadon – majd kinyomozza, akinek kell, nem az én dolgom.

Mindenesetre azt a szép szülinapi ajándékot, hogy kinevezték a Műcsarnok igazgatójának, még a pártpolitika-ellenes alapokra hivatkozó, valójában teljesen más miatt kibukott Magyar Nemzet-affér sem ütötte ki, pláne, hogy pár napja Kósa Lajossal együtt ment fel Pestre „állásinterjúra”. Márpedig Kósa mindig is töretlen bizalommal fordult Gulyáshoz, a Modem élére is például sürgősséggel, pályáztatás nélkül nevezte ki. Bizalmat kapott a kulturális főváros-projektben, valamint tanácsadóként szintén, Lajos még azt is lenyelte neki, amikor egyszer, a helyi újságban, ha jól emlékszem Ki a legnagyobb paraszt? címmel jelentetett meg publicisztikát, nem mellékesen azzal a kicsengéssel, hogy Debrecenben a legnagyobb paraszt K. L. (Szerettem volna ide belinkelni ezt a felbecsülhetetlen értékű írást, de annyira jó a helyi lap archívuma, hogy sehol nem bukkantam rá a neten.) Mindegy, aki nem hiszi, az piszi, járjon utána.

Gulyás az ambícióit már a kinevezése utáni öt perc elteltével közleményben fogalmazta meg. Még szerencse, hogy a firkász cimbim elküldte postán, így én itt, fent, a csupazöld környezetemben is megtudhattam, miket tervez ez a széles tenyerű, fejenagy Pesten. Először is vannak ugye azok a fránya ízlések és pofonok::

Ismerve a hazai képzőművészeti szcénában széles körben ható előítéleteket, irányzat- és ízlésbeli különbségeket, az első dolgom az lesz, hogy a tulajdonosi felhatalmazáshoz megszerezzem a Műcsarnok sorsáért felelősséget érzők minél nagyobb részének támogatását.

Széép!

Másodsorban – ennek érdekében – tavasszal nyilvános konferencián bocsátja vitára az öt évre vizionált vezetői programját.

Jóóó!

Harmadrészt pedig szeretné elérni, hogy a kortárs képzőművészet Magyarországon többé ne csupán néhány ezer ember számára fontos szubkultúra, hanem az általános műveltség elengedhetetlen része legyen.

Váuuuu, LOL és wow, meg amit szoktak még írni a fészbukon a fiatalok. De mi az, hogy csupán néhány ezer? Hát nem attól volt hangos mindig a helyi sajtó, hogy két nap után jött a tízezredik, aztán meg a százezredik látogató? Majdnem minden kiállításra a „vártnál nagyobb” volt az érdeklődés legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint, ráadásul a múzeumok éjszakájára is tízezren voltak kíváncsiak, na. Akkor most mi van?

Ja, hogy a taxisok, akik egyszer éjszaka mehettek be ingyen szétnézni, nem voltak még tízen se? És hogy úgy vitték a gyerekeket csoportosan múzeumlátogatni, mint Lákátosék szavazni a rokonyokat Hadházon? Nem baj. Ha hihetünk a város hivatalos kommunikátorainak, akkor a Modem programjai igenis tömegeket vonzottak, sokakat érdekeltek, szó se volt itt semmiféle szubkultúráról. Ami itt kialakult, az maga az általános műveltség, a tömegigény – amit ez a „kommunikációs és szellemi ember” formált éveken át. Hiába, na!

Nem véletlenül írta az ismerőse, hogy vezetni született – a számai is ezt mutatják.

Leszállt a köd

Amint kezdett egy kicsit szimpatikusabbá válni, rögtön csavart egyet. Talán hogy mégse legyen annyira, vagy esetleg azért, mert rákoppintottak szőrtől körülölelt orrára. Máskülönben miért visszakozott volna a Modem nagy formátumú igazgatója azok után, hogy nagy bátran, a köztudottan fideszes szíve-lelke ellenére védelmébe vette a ballib filozófusokat? Szerintem nem gondolta ő azt komolyan, hogy mint Kósa Lajos egykori tanácsadója, a modern múzeum szabadkezű vezetője következmények nélkül úszhat a narancslé árjával szemben. Valamiféle (tényleg szimpi) felbuzdulásból megírta levelét a Magyar Nemzetnek, amit azok nem adtak le, mire ő megosztotta gondolatait a közösségi oldalon.

Lájkolták is sokan! Köszönjük, Gábor, derék, korrekt, bátor ember vagy, mondták neki, ő pedig szerényen fogadta a gratulákat. Még nekem is kihűlt a kávé a kezemben, oly sokáig maradt tátva a szám, amikor megláttam, mit írt! Haver! Ez a jóember tényleg felszólalt a szakmai szempontokat felülíró, pártpolitikai attitűd ellen, kikelt az ugyancsak pártpolitikai alapokon nyugvó csatározások ellen. Felidézte, bizony ő is hányszor érezte hátán a balliberális szellemiségű folyóiratok és napilapok ütlegelését, amikor úgy tűnt fel neki: csak azért kritizálják egy-egy kiállítását, mert tudják róla, hogy „konzervatív szellemiségű”. (Hát persze hogy nyilván csak azért, nem a vizeletbe lógó keresztért, a műanyag lóért meg a többi polgárpukkasztó, agyament dologért, na.)

Szóval ez a derék ember, öreg harcos megírta levelét, létrehozta csoportját, fogadta a szimbolikus kézrázásokat, aztán lelépett. Vagyis ki-. A csoportból, amit ő hozott létre. Indoklásként azt hozta fel, hogy egyes tagoknak az övétől eltérő világlátását ugyan még el tudja fogadni, de a csoportba belépett, néhány meghatározó politikus személyét már nem. Adminisztrátorként ugyan kitilthatta volna őket, de ezt a „politikai gesztust” éppúgy elítéli, mondta, mint a Hellerék politikai b.sztatását. Inkább tehát kiszállt ő, amivel heves vitát váltott ki a saját felesége meg egy-két, láthatóan balos és vehemens csoporttag között.

Az asszony ugyanis csak mosta, mosta… akarom mondani magyarázta az ura döntését. „Szerintem G.G. világosan fogalmazott: Magyarország közéletében meghatározó politikusok léptek be a csoportba, s ezzel ideológiai színezetet adtak egy olyan tiltakozásnak, amely éppenhogy nem politikai elgondolások mentén szerveződő tiltakozás. Ezt nyilvánvalóan nem akarta, nem akarja, ezzel az ő, kétosztatúság-logikán átívelő kiállását könnyen áttolhatják az ún. másik oldalra, úgy értelmezhetik, mint pártpolitikai gesztust (hogy ne mondjam, átállást) - és éppen ez az, feltevésem szerint, amit ő nem akar” – írja a nő a fészen, bőszen.

Hát nem tudom, megértsem-e a busafejű filozófus döntését vagy sem. Az én ismerőseim közül mindenesetre kettő olyan csatlakozott a csoporthoz, aki valamelyik párthoz konkrétan köthető: az MSZP-nek az egyik helyi politikusa volt, a másik az SZDSZ-t csípte (míg létezett). Nem hinném, hogy miattuk kapott volna GG váratlanul gellert.

Na, hopp! De a liberális ismerősömről jut eszembe! Egyszer itt , épp az ő egykori kinevezése apropóján elevenítettem fel Kósa Lajos korábbi állásfoglalását arról, mi kellett ahhoz, hogy valakit intézményvezetőnek nevezzenek ki. Az kellett, hogy az illető szakmailag legyen alkalmas, tudjon embereket irányítani és működjön együtt az önkormányzattal. A pártpolitikai hovatartozás kifejezetten „nem számított”, legalábbis a hivatalos kommunikáció szerint.

De manapság valamennyire mégiscsak számít. Ahhoz, hogy a Modem vezetője megmaradhasson a pozíciójában, világos, hogy együtt kell működnie az önkormányzattal. Tehát célszerű a „konzervatív szellemiséget” képviselnie, a fideszes gondolkodást megtartania. Nem muszáj persze pártpolitikai alapon élnie, de azért ha az asszonya azt írja, hogy a férje nem szeretné, ha a kétosztatúság-logikán átívelő kiállását áttolnák a „másik oldalra”, vagyis úgy értelmeznék, mint politikai gesztust, hogy ne mondja átállást, akkor az mégiscsak valamiféle pártpolitikai alapon való működést, létezést feltételez. Ami alapján pedig döntést hozott egy nem pártpolitikainak indult kezdeményezésben.

Vagy nem? Rosszul értelmezem a dolgokat? Ebben az időben még a Nagytemplom két gyönyörű tornya sem látszik, hogyan láthatnám akkor tisztán a dolgokat én? Ködbe borult a Terasz csupazöld környezete - segíthetne valaki megérteni, mi történik itt.

Az elnök embere

FB-s párbeszéd a megyei közgyűlés új elnökéről: Ki az a Bodó Sándor? Sárrétudvari pógármonstere. Jó, na, és? Semmi, több...nem zavar vizet.

Ha Kósa Lajost lelepkefingozzák, akkor szegény Bodóra mit mondanak? Hogy hangyányi alfarhang valahonnan a Sárrétről?

Lehet, hogy az, de valamiért most mégis elővették, pozicionálták – lapot kapott a nagyok közt. Ő léphet Rácz Róbert nyomába, már ha ez lehetséges egyáltalán. Az viszont legalábbis biztosnak látszik, hogy ő irányítja majd a megyei közgyűlést, hiszen ha a megyei Fidesz-választmány úgy döntött, hogy így legyen, akkor az országos is nyilván rábólint, s azt mondja: legyen úgy.

Bodó Sándorról eddig valószínűleg a megyei közgyűlés tagjait és Sárrétudvari lakóit kivéve senki nem hallott. Pedig állítólag 12 éve tagja a megyei közgyűlésnek, most is gazdasági bizottsági elnök, ráadásul 4 éve polgármester Sárrétudvariban. Ez persze nem a megyei önkormányzat honlapján lévő névjegykártyájából derül ki, mert az nulla...

Azt is állítják róla, hogy nagyon rendes, tisztességes tanár, igaz nem olyan rutinos, mint Rácz. Egy magát nánási baloldali érzelműnek nevező hozzászóló pedig odáig megy, hogy azt mondja: ő a „számításba jöhetők legjobbja, aki egy kulturált, normális kapcsolatot tartó ember a vele nem mindig egy nézetet vallókkal is. Én tisztelem, és jó választásnak tartom!” Hallani viszont olyan véleményeket is a szociktól, hogy az új elnök irányítható, totálisan lojális ember. Nadehát ez a Fidesznél sose hátrány, hanem sőt! Elvárás – miért pont ezt teszik szóvá a szocialisták? Mintha náluk nem ez menne egyébként...

Persze az, hogy mennyire lesz karakteres, meghatározó elnök-egyéniség az új ember, majd kiderül. Hogy fölülmúlja-e a Láyer József által képviselt politikát (nem lesz nehéz), netán emlegetik-e egy napon Juhászné Lévai Katalinnal (mint akivel kulturált normális kapcsolatot tartott, holott az övével nem egy nézetet vallott), nem tudni. Mint azt sem, olyan kaliberű lesz-e , mint Rácz Róbert volt.

Mindenesetre, ha lájtos lepkeszellőként indul is közgyűlési elnöki munkája, attól még messzire juthat. Némi rutin, kapcsolati tőke és egy-két durrantás, s az ember végül több lehet egy hangyakukinál.