2010. december 22., szerda

Tekintélyelv van

Szíjjártó Péter hülyeségeket beszélt ma. Is.

Ezt most nem a szocialisták mondják, hanem én, miután végiggondoltam, hogyan próbálta a Csúcsfejű elbagatellizálni a médiatörvényünkkel kapcsolatos, negatív nemzetközi véleményeket. Az egyik legütősebbnek szánt érve például az volt, hogy az Orbán Viktorral telefonon véleményt cserélő, luxemburgi külügyminiszter az ottani szocialista munkáspárt tagja. Hűha, nahát! Így tehát ha ő mond valamit, akkor (gondolom) azt nem kell komolyan venni…

Pedig a nemzetközi felháborodás, a fészbukos tiltakozás, a rádiós műsorvezető elhallgattatása nem bagatellizálható el, még a kuruc is azt írta, hogy nemcsak a balos meg a „libsi” lapok tiltakoznak. Hanem (majdnem) mindenki. Több német napilap kommentálta a törvényt, a konzervatív Die Welt a címoldalán közölte Magyarország mint vezéri állam (Führerstaat Ungarn) című írását. „Olyan ez, mintha a tekintélyelvű, antiszemita 30-as években megállt volna a film, és most ismét peregni kezdene.” Kicsit közhelyes, de kifejező.

Az ominózus távrecsegés egyébként a szerdai kormányülés szünetében zajlott, amikor Orbán Viktor telefonon beszélt Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökkel, aki egyértelműsítette: mondandója nem a luxemburgi kormány hivatalos álláspontja. És mit tart fontosnak erre az orrhangú Péter megjegyezni? Azt, hogy a külügyminiszter az ottani szocialista munkáspárt tagja.

És „mint ilyen”, a véleménye (gondolom) nem mérvadó. Szíjjártó Péter – akinek a fejformája erősen emlékeztet a velem szemben pompázó templom tornyára – megjegyzése azért nekem sántít egy kicsit. Ha jól rémlik, mintha az ő közelében, „odafönt” is lenne kommunista múltú ember.

Például a múlt héten interjúra ajánlott , hajdú-bihari kötődésű, egyébként Cibakházán született, bociszemű Halász János (aki a Fidesz előtt az SZDSZ csapatát erősítette) ugyanis MSZMP-tagként kezdte a politikai pályafutását süldő egyetemista korában. Akkor, ezek szerint, ha jól sejtem, az ő véleménye sem komolyan vehető, a személye lesöprendő, a mondandója egyik fülön be-, a másikon kiereszthető. Interjút pedig miért is készítene vele bárki is?

Tekintélyelv van, 10-es évek van, Szalai Annamária és vezéri állam van. A film pereg tovább.

1 megjegyzés:

  1. http://www.welt.de/politik/ausland/article11788707/Autoritaere-Faeulnis-in-Ungarns-Mediengesetz.html
    http://www.welt.de/debatte/article11783509/Ungarn-Eine-Schande-fuer-die-Europaeische-Union.html
    Két cikk a die welt online változatából, az első címe:
    autoriter rothadás a magyar médiatörvényben,
    a másodiké: magyarország az európai unió szégyene.
    hát aki ért németül, olvassa el. persze a kommenteket is, amelyek nagyon-nagyon érdekesek: egyik szélsőség szerint mi vagyunk az ördög maga, a másik szerint pedig németországban is hasonló szabályozásra volna szükség. meg vannak még köztes vélemények is.
    poncihter

    VálaszTörlés